Teraszépítés vagy beépítés?

Télikertet és teraszt is terveztethetünk otthonunkba

teraszbeépítés télikert tervezés
Egy félig nyitott beépített terasz.

A teraszbeépítés vagy teraszépítés fontos része a tervezés. A körültekintő szakemberek a pénztárcánknak is megfelelő, de igényeinket kielégítő és a hely adottságait kihasználó megoldásokat ajánlanak. A teraszbeépítés első lépése az igények felmérése.

Mire szeretnénk használni a teraszt?

A tervezési szakaszban érdemes végiggondolni, hogy egész évben használható télikertet szeretnénk kialakítani, így növelve házunk alapterületét, esetleg meglévő teraszunkat szeretnénk téliesíteni, vagy csak egy költségtakarékosabb, nyári pihenőteraszt szeretnénk kialakítani. A funkciótól függően kialakított terasz a közösségi élet központjává válhat, ahol kicsik és nagyok egyaránt szívesen pihennek, étkeznek, szórakoznak, beszélgetnek, esetleg játszanak. A meglévő teraszt többféle módon tudjuk beépíteni és téliesíteni. Kényelmes megoldás, ha úgy alakítjuk ki a nyílászárókat, hogy nyáron akár az egész fal nyitható, esetleg eltávolítható legyen.

Mindig adott a lehetőség, hogy házunkhoz, beépített teraszt, tehát télikertet építsünk. Megannyi érv és indok szól amellett, hogy egy világos, télen a virágok számára menedékként szolgáló helyiséggel gazdagítsuk otthonunkat. A beépített terasz létesítésével csökkenthetjük lakóhelyünk energiafelhasználását, így óvva környezetünket is.

A déli fekvésű hátsókertekben elegendő lehet egy mobil kivitelű árnyékoló ernyő felszerelése, amely a jól elkészített kikövezett teraszt az esti beszélgetések központjává teheti. Ha az igények állandó, szélvédett helyiség kialakítását követelik meg, akkor az üvegezett belső tér kialakítása a célszerű, melyet nyáron egybenyithatunk a hátsókerttel. Ilyenkor érdemes alaposan eltervezni a terasz árnyékolását. Furcsán hangzik, de a télikertek a leghidegebb hónapokban is túlfűtötté válhatnak, ilyenkor a megfelelő árnyékoló rolók segítségével állíthatjuk be a kellemes klímát teraszunkon.

Mi szól a teraszbeépítés ellen?

A legtöbben úgy gondolják, hogy a teraszbeépítés fölösleges, hiszen a reggeli kávé elfogyasztása egy csupa üveggel borított helyen nem adja meg a kellő intimitást. Mások véleménye az, hogy a többnyire déli fekvésű teraszokon a beépítés mindenképpen kifizetődik, mert a szelesebb, esős napokon is kellemes környezetben költhetik el reggelijüket.

A teraszbeépítés és télikertépítés előtt tehát jól át kell gondolni, hogy mire szeretnénk használni az új helyiséget, és a helyi adottságoknak megfelelő terveket kell készíttetni. Szerencsére a Caribi Pub Kft. minden kérdésre tudja a tökéletes választ. Teraszépítés vagy beépítés? részletei…

Gyárthatunk okos télikertet?

Az okos télikert tervezéséhez és építéséhez minden technológia készen áll

okosablak, smartablak a télikert építésnél.
Okosablakkal “játszhatunk” a télikertben

A kertek és télikertek önfenntarthatósága és összhangja a természettel fontos szempont a környezettudatos emberek számára. Ha a télikertet konyhakertként is szeretnénk használni, figyelembe kell venni azt, hogy nem csak a globális felmelegedés van hatással a kertünkre, de télikertünk és annak növényei is hatással vannak a természetre.

Az okoskertek, okos télikertek kialakításának egyik pillére a permakultúra, azaz a „permanent agriculture”, ami azt jelenti, hogy kertünket és az azt kiszolgáló rendszereket úgy alakítjuk ki, ahogyan a természetben is találhatóak, tehát gyakorlatilag lemásoljuk a természetet, ami által a kert önfenntartó és energia-hatékony lesz. Ahogyan az Origo cikkében is olvashatjuk, az okos és önfenntartó kertek lényege, hogy a társadalom eltávolodjon, és minél kevésbé függjön az ipari rendszerektől.

Férgekre szükség van

Meglepően hangzik, de az önfenntartó kertek fontos lakói a férgek és a földigiliszták, hiszen ezek gondoskodnak arról, hogy a föld mindig jó minőségű legyen. Az okoskert lényege, hogy zárt-láncú és önfenntartó rendszerben termelődnek meg a mindennapi élelmiszerek, melyben állatok, növények és mikroorganizmusok élnek és működnek együtt.

Az okos télikert, mint technológia

A természetbarát és környezettudatos kert jelentés mellett, az okoskert és okos télikert fogalmak, mint technológiai kifejezések is értelmezhetőek. Az okosóra, okostelefon, okosmérleg stb. már életünk szerves részévé váltak, miért ne tervezhetnénk és építhetnénk okos télikertet? A télikertgyártás a nyílászárók elkészítésén múlik, az ajtók és ablakok minőségétől függ, hogy mennyire lesz hatékony a kialakított plusz szobánk. Az okostélikert is az okos nyílászárókkal kezdődik, az okosablakok tervezésével és legyártásával.

Okosablak

Az okos kütyük között már régen megjelent az okosabalak, az automatikusan sötétedő üveg. Van már Wifis, ablakra ragasztható sötétítőmatrica is, de ennél komolyabb eszközt is beszerezhetünk  télikertünk számára. Az okosablak „okos” része természetesen az okosüveg, mely a látható fény áteresztését tudja szabályozni, vagy pedig a hősugarakat szűri ki a kívánt mértékben.

A legújabb okosüveg lényege, hogy két részre választja a fénysugarakat és az ablak egyik része a látható fényt képes szabályozni, míg az ablaküveg belső része az infravörös hősugárzást képes kiszűrni. Ez annyit jelent, hogy beállíthatjuk úgy is, hogy télikertünk ablakai csak a fényt engedjék át és közben ne emelkedjen a beépített terasz hőmérséklete.

Az ilyen okosablak megoldások kombinálhatóak digitális kijelzők beépítésével, ekkor az időjárás előrejelzést vagy a legfrissebb híreket tudjuk leolvasni télikertünk nyílászáróiról.

Az „okos” megoldások egyelőre meglehetősen drágák, de a profi télikertgyártó és építő cégek ezen megoldások nélkül is, professzionális nyílászárók beszerelésével elérik, hogy otthonos és komfortos környezetben tudjon pihenni otthonában.

A Samsung okosablaka:

Gyárthatunk okos télikertet? részletei…

Bonszai a télikert csodája

Tervezzük meg a beépített teraszok növényvilágát

télikertépítés bonsai
Bonszai a terasz ékessége

A télikertek, üvegházak és beépített teraszok a természet kicsinyített másai otthonunkban. Mivel nem mindig van lehetőségünk teljes méretű fák telepítésére és ültetésére, jó megoldásnak kínálkozik a bonszai beszerzése vagy nevelése.

A bonszai szó jelentése : tálba telepített növény, de ennél sokkal többet jelent az eljárás, mert évezredes kultusza van. Az időszámításunk előtti évszázadokból a kínaiaktól ered a bonszai, ahol művészi rangra emelték a növény nevelését. Európában a japánok mutatták be először az 1878-as párizsi világkiállításon. Elterjedése a II. világháború utánra tehető. Egyesek sanyargatásnak tartják az eljárást, más növénykedvelők a törpe, de arányos formájú növény láttán rögtön „beleszeretnek” a bonszaiba. A télikertek és pihenőkertek ideális helyszínei a törpefácskák nevelésének, gondozásának.

A készen vásárolt növények ára nagyon borsos, mivel éveken keresztül nevelik őket. Aki úgy határoz, hogy belevág és megkísérli saját kezűleg, annak leírunk néhány ötletet.

Tanácsok bonszai neveléshez

A trópusi égövben honos növények számára otthonukhoz hasonló körülményeket kell teremtenünk, ezért is alkalmas a télikert, beépített terasz vagy az üvegház erre a feladatra.

A tál megválasztása lényeges kérdés. A növény nagyságához kell méretezni, nem lehet azonnal a kész növény táljába ültetni, mert a növény által nem használt talaj bomlása gyökérrothadást okozhat. Különböző formájú, belül nem mázas, égetett agyagtálat kell használnunk, mert a tál nedvfelszívó tulajdonságára a nevelés során építünk.

Minden bonszaistílusnak sajátos tálat érdemes választani.

Néhány példa erre:

  • a több törzsű, kúszó gyökerű bonszai részére kerek, lapos tál a legmegfelelőbb.
  • a lecsüngő bonszai részére a magas négyszögletes vagy a magas kerek edényt tartják jónak.
  • az egyenes törzsű, söprő alakú lomblevelű fa részére lapos, téglalap alapú tál a legjobban illő.

A legjobb, ha konténeres növényt vásárolunk, mert az edénye nevelés miatt jobban elviseli a rá váró viszontagságokat. A növény gyökérzetét szétbontjuk, és éles késsel visszavágjuk a tál méretének megfelelően. A gyökérzetet a tálban drótozással rögzítjük. Drótozásra rozsdamentes réz- vagy alumínium drótot használhatunk. A gyökeret úgy rögzítjük, hogy a tál alján lévő csurgalékvíz-levezető lyukon átfűzve kötözzük a tálhoz a gyökérzetet.

A beültetés után a föld feletti részek törpén tartását és a kívánt forma elérését metszéssel és drótozással érhetjük el. A drótozás következtében a növény tápanyagszállítását akadályozzuk, s ezzel a formáját is befolyásoljuk.

A télikertben nevelhető néhány bonszai típus:

  • Chokan – egyenes törzsű fácska
  • Moyogi – a fa törzsét S alakúra kell nevelni
  • Fu kinagachi – a fácskát úgy kell kialakítani, mintha a viharos szelek tépázták volna meg

Bonszai a télikert csodája, melyet minden ember elérhet. A bonsai számára ideális hely lehet a jól megtervezett és megépített lakásokban és házakban a télikert. Gondozzuk, neveljük őket megfelelően, szakszerűen. Olvashatunk még a blog bejegyzéseiben ilyen témákban: növények, dekoráció, növény termesztés, télikert, bonszai, gyógynövények

Üveg a házban és a télikertben

Üveg korlát a házban, télikertben
Üveg felhasználása a tervezéskor

A lakóházak és hétvégi házak tervezésekor, építésekor nem mindig fektetünk elég hangsúlyt az üvegfelületek kialakítására és az üvegre, mint építőanyagra. Télikert építés esetén természetesen más a helyzet, hiszen a tervezéshez is az a szándék vezet minket, hogy télen fűtés nélkül is kellemes meleg díszkertet szerezzünk. Az ajtók és ablakok, egyéb konstrukciók legyártását a szakemberek végzik el, mégis érdemes megismerkednünk például az üveg néhány funkciójával, tulajdonságával és felhasználási lehetőségével.

Üvegből készült ajtók

A teljesen üvegből készült ajtókhoz előfeszített, egyrétegű biztonsági üveg a legalkalmasabb, mert terhelhető. Kiválóan ellenáll a hőingadozásnak, emellett ütés- és lökésbiztos, a hajlításnak ellenáll és törése esetén védelmet nyújt a sérülés ellen, mert ilyen esetben élek nélkül kis morzsákra esik szét. A nyers tükörüveg sokféle felületi struktúrával készül, az átlátszó üvegtől a bronzárnyalatig. Saját alkotói kedvünk szerint szabadon választhatunk. A lapok vastagsága eltérő, üvegfajták szerint 8-10 mm.

Ajtókhoz alkalmazható hajlított szigetelőüveg

A „Climalit Organic” megnevezésen boltozottan magra hajlított, kis formátumú testeket értünk, olyan kétrétegű szigetelőüvegből, amelynek egyik fele sík, másik fele enyhén ívelt. A szegélykiképzés az üvegtest mindkét felén sík, az üvegvastagság a testek nagysága szerint 3, 4 vagy 5 mm. A közbenő légréteg a szélek mintegy 12 mm, az ívelés vastagsága, nagyság szerint 10-25 mm. Az elemek hőáteresztő tényezője csaknem azonosan kedvező, úgy mint a kétrétegű szigetelőüvegeké. A házban, télikertben a belső terek fix üvegezésű elválasztására, ablak és ajtó kialakítására használható.

Előtetők

A ház bejárati ajtaja a ház jellegének egyik meghatározója. Alakításukra tehát nagy gondot fordítanak. Az előtető a bejárati ajtó kiegészítő eleme.

A télikertek külső bejárati előtetőjénél egyrétegű szigetelőüveget használunk. A lefedésre síküveg is használható. Az átlátszó üvegből készült előtető alig látható, a bronz színezet viszont kellemesen kihangsúlyozza az épület bejáratát.

Üvegkorlát

A homlokzatok kialakításánál, tervezésénél és gyártásánál az erkélyek szerepe nagyon fontos. Az építőszekrény rendszerben előre gyártott korlátrendszerek a barkácsolók számára kiválóan megfelelnek. Az anyagok igénytelenek, nem kívánnak különösebb ápolást, festést. A zárómezőtől eltekintve a felosztás 1,25 méteres modulnak felel meg, támasztól támaszig. Vannak szerelvények, melyeket a nyers padlóra építhetünk a kétoldali pofafalak közé. Az üveg általános magassága 750 mm, ami 905 mm-es kész korlátmagasságnak felel meg. Az alumínium részek ezüst vagy eloxált színben, az üveg átlátszó vagy díszített formában, és különböző színekben kapható. Az üveg vastagsága 8 mm.

A nagy üvegfelületek használata a télikert tervezése és gyártása során gondoskodik a megrendelő kényelméről, és belső tereinek melegéről a téli napokon is. Üveg a házban és a télikertben részletei…

Kaktuszok és pozsgás növények nevelése a télikertben

Télikert üvegház, karácsonyi kaktusz
Karácsonyi kaktusz a télikertben

A kaktuszféléket és a pozsgás típusú növényeket páratlan szín- és formagazdagság jellemzi. A mérsékelt égövben kihasználhatjuk télikertünk adottságait, hogy ezek az egzotikus növények otthonunkban örvendeztessenek bennünket.

A kaktuszok matt kavicsszerű leveleikkel vagy tövises bordázott szárukkal meglepő látványt nyújtanak otthonunkban. Remek esztétikai élmény érhető el, ha kihasználjuk a fényes és molyhos levelekben vagy a lágy és szúrós tövisekben rejlő ellentétet.

Hőmérséklet

A kaktuszok és egyéb növények kiválasztása és megvásárlása előtt vizsgáljuk meg, hogy milyen hőmérsékletet és öntözést igényelnek. A legtöbb sivatagban honos növénynek teljes napsütésre van szüksége, ezért a szabadban csak olyan helyen nevelhetőek, ahol az évi hőmérsékleti minimum 16 Celsius fok, ezért értelemszerűen az üvegház és a télikert a legmegfelelőbb a szobanövények számára.

Öntözés

Ha a kaktuszok és pozsgás növények megfelelő télikerti klímában vannak, pusztulásuk leggyakoribb oka csak a túlöntözés lehet. Még a gyakorlott és tapasztalt kaktusztermesztők számára is nedvességmérő használata ajánlott a növény megfelelő öntözéséhez. Az öntözésnél vegyük figyelembe:

  • Ezek a növények jól tűrik a szárazságot, hosszú ideig megélnek víz nélkül, ezért ha nem vagyunk benne biztosak, inkább ne öntözzünk.
  • Tavasszal és ősszel 1-2 hetente öntözzük télikerti kaktuszainkat.
  • Nyáron mindig akkor öntözzünk, amikor a talaj a virágcserépben már közelít a kiszáradáshoz.

Varázsoljunk sivatagot a télikertbe

A többségükben száraz élőhelyekről származó kaktuszok és pozsgások változatos alakjukkal, színükkel és mintázatukkal nagyszerű lehetőséget kínálnak a sivatag hangulatát idéző növényegyüttes kialakításához. Olyan növényeket ültessünk össze, melyek hasonló környezeti igényűek.

A télikertben jól mutató kaktuszfélék:

Aporocactus – Mexikóból származó kaktuszféle, mely fákon, sziklafalakon telepedik meg. Kitűnő ámpolnanövények, lecsüngő hajtásaik jól mutatnak a függőkosarakban.

Ariocarpus – ez a faj Texas déli részén és Mexikóban őshonos. Kövekre, sziklákra emlékeztető alakjuk révén a télikert valódi ékessége lehet. Sárga színű virága a növény központi részén jelentkezik.

Echinocactus – a sünkaktuszok nemzetsége, valaha minden kaktuszt hozzá hasonlítottak. A gömb alakú, Mexikóban és az USA-ban őshonos kaktusznak aranysárga és bíborvörös virágai vannak. Általánosan ismert fajtája nem igényel különösebb gondoskodást.

Irodalom:

Kaktuszok és pozsgások / Terry Hewitt ; [társszerzők Claire Calman …, Keith Grantham …] ; [ford. Ács Eszter és Molnár Katalin] / [… fkép Peter Anderson …]. – Budapest : Panemex : Grafo, 2000 [Szeged] : Szegedi Kossuth Ny. – 176 p.

Kaktuszok és pozsgások ápolása / Pappné Tarányi Zita. – [Kistarcsa] : Csengőkert Kvk., 2014. – 159 p.

Kaktuszok és más pozsgások: gondozásuk, teleltetésük, szaporításuk / Elisabeth Manke ; [ford. Imre Ferenc]. – Budapest : Mérték K., 2005. – 95 p. Kaktuszok és pozsgás növények nevelése a télikertben részletei…

Felülvilágító kupola és fényterápia a télikertben

Ablak, tetőablak, kupola télikertben
Egy gyönyörű kupola a télikertben

A télikert kialakításánál több szempontot is figyelembe kell vennünk, melyekről már sokat írtunk. A nyilvánvaló energiatakarékosság és a plusz szoba mellett nagyban hozzájárulhat lelki egészségünk megőrzéséhez is. A télikerttel rengeteg üvegfelületet kapunk, melyek segítségével a téli hónapokban is élvezhetjük a napsütés jótékony hatásait.

A szemnek is tetszetős formákat használva, felülvilágító kupolát beépítve csodálatos építészeti műremeket kaphatunk. A különböző geometriai formákból kialakított üvegkupolák nem csak dizájnelemek lehetnek, de hangulatjavító hatást is kifejthetnek.

A felülvilágító kupola teljes egészében beereszti a napfényt a szobába, így szükségtelené válik a nappali órákban a kiegészítő fényforrások használata. A természetes fény hasznos növényeink fejlődésének szempontjából, de nem csak virágaink, mi magunk is boldogabbak lehetünk tőle.

A megfelelő zárszerkezet beépítésével nyitható üvegtetőt kapunk a télikertben, mely segít a természetes, gravitációs szellőzésben. A tetőablak vagy kupola nagyban megkönnyíti a füst távozását a helyiségből, egy esetleges tűzeset alkalmával, így biztonságunkhoz is hozzájárul.

Fénycsatorna

fénycsatorna tető padlás ablak
Alternatív, energiatakarékos világítás

A világítás és a tetőablak alternatív megoldása – melyet különösen olyan helyeken érdemes alkalmazni, ahol a padlást is meg szeretnénk hagyni – a fénycsatorna. Ennek az elmés szerkezetnek a beépítésével ott is napfényhez juthatunk, ahol nehéz lenne egyéb megoldásokat kidolgozni.

Fényterápia

A téli időszakban jelentősen lecsökken a napfényes órák száma, mely kedvezőtlenül hat egészségünkre, pszichénkre. Felülvilágító kupolával ellátott télikertünk helyrebillentheti belső óránkat, így kiegyensúlyozottabbá válhat közérzetünk is. Az orvosok és szakértők a téli hónapokra fényterápiát ajánlanak, ezt rohanó világunkban nem feltétlenül tudjuk megejteni. A télikertben a hatalmas ablakoknak, a nagy mennyiségű üvegfelületnek köszönhetően, az ott végzett hasznos munka közben tudjuk kúrálni, gyógyítani szervezetünket. Felülvilágító kupola és fényterápia a télikertben részletei…

Gyógynövények a télikertben

Kertészkedés és egészség az otthonunkban

Télikert gyógynövény termesztés, építés
A télikertépítés és a gyógynövények kapcsolata

A legtöbb ember számára felér egy gyógyterápiával a kertészkedés, a virágokkal, növényekkel eltöltött idő. Miért ne használhatnánk ezt az időt arra, hogy olyan növényeket gondozzunk, melyek gyógyírként szolgálhatnak testi fájdalmainkra is. Az utóbbi években egyre nagyobb teret kap a természetgyógyászat, a gyógynövényes terápia a gyógyászatban, mely bizonyítottan jótékony hatású az emberi test és lélek számára.

A télikertünk kialakításánál tehát jelentős szempont lehet, hogy segítségével jó illatú és hasznos gyógynövényekkel is felszerelhetjük családunkat. Ehhez segítséget nyújthat Anne McIntyre könyve, melyet Gyógynövények cserépben címmel adtak ki magyar nyelven 2012-ben. A könyv útmutatót nyújt ahhoz, hogyan termeszthetünk télikertünkben negyven különböző gyógynövényt, melyek a legfontosabb alapjai több gyógyírnak, melyet saját kezűleg készíthetünk el. A könyvben megtalálhatjuk a részletesen leírt recepteket is, melyek segítségével gyógyító hatású teákat, krémeket és borogatásokat is készíthetünk házi patikánk számára. Természetesen tanácsokat kaphatunk ahhoz is, hogyan helyezzük el, hogyan ültessük és gondozzuk télikertünk gyógynövényeit.

Kiegészítésül kislexikont is találhatunk a könyvben.
A könyv kiemeli:

Gyógyírjaink elkészítése saját edényeinkben termelt növényekből szórakoztató, egyszerű és gazdaságos.

Tanácsokat is ad:

  • gyógynövénytermesztéshez télikerttervezés
    Pihentető időtöltés télikertünkben a kertészkedés

    A legjobb, ha a reggeli órákban szedjük le a növényeket, amikor a lehető legfrissebbek.

  • Válasszuk a legegészségesebb részeiket,
  • hideg vízben mossuk meg, szedjük le az öreg leveleket, és finoman töröljük szárazra őket.

A saját télikertünk tehát nem csak kellemes időtöltést, plusz szobát ad nekünk. Nem egyszerűen segít az energiatakarékos otthon kialakításában, de gondoskodhat az egészségünk megőrzéséhez szüksége gyógyírok megtermeléséről.

Könyvajánló: Gyógynövények cserépben : több mint 40 házi készítésű gyógyír mindennapi bajokra / Anne McIntyre ; [ford. Hajnal Dóra]. – [Budapest] : Ventus Libro, cop. 2012. – 144 p. : ill., színes ; 24 cm

Növényházi dísznövények termesztése / szerk. Schmidt Gábor. – 2. kiad. – Budapest : Mezőgazda, [2010], cop. 2002. – 671 p., XV t. : ill., részben színes ; 25 cm

Gyógynövények a télikertben részletei…