Biocönózis a télikertben

biocönózis télikert

Mi a biocönózis?

Iskolai tanulmányaink során a biológiaórán találkozhattunk a fogalommal. Elevenítsük fel tudásunkat: a biocönózis az egy adott helyen, egy időben együtt élő és egymással kölcsönhatásban lévő növény- és állatpopulációk összessége.

Ez azt jelenti, hogy nem csupán különböző fajok egymás melletti előfordulásáról van szó, hanem olyan kapcsolatrendszerről, ahol a növények és állatok egymásra hatnak, és együttesen működnek.

A biocönózison – mint életközösségen – általában egy behatárolható természetes terület (tó, tölgyfaerdő, szavanna) ökoszisztémáját értjük. Ennek tekinthető egy hatalmas pálmaház csakúgy, mint a családi házunk teraszára épített télikert.

Biocönózis mesterséges környezetben

Ilyen életközösség tehát nemcsak a természetben, épített környezetünkben is kialakul. A télikertek és üvegházak biocönózisai olyan különleges mikroklímát teremtenek, amely ideális környezetet biztosít a növények és más élőlények számára.

Ezek az ökoszisztémák lehetővé teszik a különböző fajok együttélését, és hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez. A zárt térben lévő növények oxigént termelnek, javítják a levegő minőségét, és segítenek fenntartani a páratartalmat, miközben otthont adnak a hasznos rovaroknak, a talaj élővilágának.

Jól működő biocönózis fenntartása érdekében fontos a megfelelő növényválasztás, a kártevők és betegségek elleni védekezés, valamint a tápanyagok és a vízellátás szabályozása. A télikertek, üvegteraszok rendszeres karbantartása, mint például a levegőztetés és a hőmérséklet-szabályozás, elengedhetetlen a növények egészséges növekedéséhez és a biológiai egyensúlyának megőrzéséhez.

ökoszisztéma üvegházNe lepődjünk meg, de ennek az életközösségnek mi magunk is részesei vagyunk: belélegezzük a növények termelte oxigént, míg a növények a fotoszintézis során felhasználják az általunk kilélegzett szén-dioxidot. Ehhez a napfény energiáját használják fel. A fotoszintézis a növények leveleiben zajlik, a klorofill nevű zöld pigment segítségével.

Környezettudatos életmód

Az otthonainkba telepített télikertek nemcsak esztétikai élményt nyújtanak, hanem lehetőséget adnak a természetközeli, egyben egészséges életmódra – és részben az önellátásra is (zöldségek, gyümölcsök, fűszerek termesztése).

Egy helyesen megtervezett, lakóházunkon belüli biocönózis, ha kis mértékben is, de hozzájárulhat a fenntartható környezet kialakításához és a városi területek zölddé tételéhez. Ezáltal a télikertek és üvegházak fontos szerepet játszanak a környezettudatos életmód és a biodiverzitás támogatásában.

Fenntarthatósági szempontok télikertépítésnél

Fenntarthatóság télikert építés

Környezetvédelem – Zöld megoldások

Építészeti különlegességként létrehozott növényházakkal, impozáns télikertekkel egyre gyakrabban találkozhatunk a modern világvárosokban. Főleg ott, ahol irányadóvá váltak a fenntartható fejlődés elvei, mivel e létesítmények hozzájárulnak a zöldövezetek gyarapításához és a napenergia hasznosításához, a környezetvédelemhez.

Az üvegpavilonok, beépített teraszok egyre népszerűbbek a lakosság körében is, mivel lehetőséget biztosítanak arra, hogy az otthonunkat kiterjesszük „a szabadba”, miközben védelmet nyújtanak az időjárás viszontagságaival szemben. Azonban, ahogy a városépítészet terén általánosságban, az otthoni télikertépítés során is fontos figyelembe venni a fenntarthatósági szempontokat.

A zöld megoldások nemcsak a környezetvédelmet szolgálják, hanem hozzájárulnak az energiahatékonysághoz és az alacsonyabb fenntartási költségekhez is. A következőkben bemutatjuk, hogy milyen fenntartható lehetőségek állnak rendelkezésre télikertek tervezése és építése során.

Megfelelő elhelyezés és tervezés

Az első lépés a fenntarthatóság felé az optimális elhelyezés és a szakszerű tervezés. A télikertnek olyan területen kell elhelyezkednie, ahol a természetes fényt és hőt hatékonyan fel lehet használni. Az energiatakarékosság érdekében érdemes szem előtt tartani a napsugarak irányát és az épület árnyékolását, hogy minimalizáljuk a mesterséges megvilágítás és fűtés szükségességét.

Érdemes a tájolásnál nemcsak a helyi adottságokat számba venni, hanem a kisebb-nagyobb átépítéssel megnyíló lehetőséget. Ha például házunk déli oldalán garázst alakítottunk ki, érdemes lehet megfelelő más helyre költöztetni, így biztosítva a déli tájolást télikertünk számára.

Minőségi szigetelés, anyaghasználat

A télikertek szigetelése kulcsfontosságú a hőveszteség minimalizálásában. Környezetbarát szigetelőanyagok, például cellulóz, kender vagy újrahasznosított szigetelőanyagok használata segíthet csökkenteni az energiafelhasználást. A magas minőségben gyártott ablakok és ajtók, üvegfalak és tetőelemek használata is lényeges, mivel ezek jelentős hatással vannak az épület hőmegtartó képességére.

Ajánlott többrétegű üvegtáblák, speciális nyílászárók beépítése.

Alternatív energiaforrások

A télikertek fűtésére és világítására különféle alternatív energiaforrásokat lehet alkalmazni. Napkollektorok vagy napelemek telepítése lehetővé teszi a megújuló napenergia hatékony felhasználását, ezáltal csökkentve az energiaköltségeket.

Egy jól beállított télikert nemcsak szigeteli, hanem fűti is a mögötte álló házat, csökkenti a fűtési számlát és az elégetendő gáz mennyiségét, és ezzel az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását is.

Víztakarékosság, növények és zöldterületek

A fenntarthatóság fontos aspektusa a víztakarékosság. Esővízgyűjtő rendszerek telepítése lehetővé teszi az esővíz hasznosítását a növények öntözésére (és más háztartási célokra), ezzel csökkenthetjük a vízfogyasztást. Üvegépítményünk tetőzetéról könnyű begyűjteni a csapadékot.

Emellett a telepített növények körültekintő megválasztása, a zöldtetők, függőkertek és zöldfalak létrehozása további előnyöket kínál a hőszigetelés és a légkör tisztítása terén.

Hosszú távú tervezés, karbantartás, innováció

Végül, de nem utolsósorban, a fenntarthatósághoz hozzátartozik a télikert hosszú távú tervezése és karbantarthatósága. Az időtálló anyagok és a rendszeres karbantartás segíthetik megőrizni az épület élettartamát, minimalizálva ezzel a hulladék mennyiségét, a környezeti terhelést – és kiadásainkat is.

Érdemes tehát például kerti teraszunk beépítése során számos fenntarthatósági szempontot figyelembe venni. Ezek érvényesítése elősegítheti az energiahatékonyságot, a környezetvédelmet és a költségmegtakarítást.

Az innovatív zöld megoldások és a tudatos tervezés révén a télikertek nemcsak kényelmet és esztétikai élményt nyújthatnak számunkra, hanem – ha csekély mértékben is – hozzájárulhatnak a fenntarthatóbb jövő biztosításához. Akár a metropoliszok toronyházai között is.

energiatakarékosság - tervezés

Energiatakarékosság és környezetvédelem

A télikertépítés egy lépés az energiatudatosság felé

Az energiatakarékos otthon kialakításával nemcsak számláinkat csökkenthetjük, de növelhetjük ingatlanunk kényelmét és értékét is. Természetesen szükség van a megfelelő környezettudatos gondolkodásmódra is, hogy eredményeket tudjunk elérni. A fogyasztáscsökkentő megoldások alkalmazása (hőszigetelés, energiatakarékos izzók) és a hatékonyabb energia- kihasználás mellett az egyik legkényelmesebb megoldás a télikert építése.

Befolyásunk a természetre

Életünk folyamán olyan dolgokat teszünk, melyekkel hatással vagyunk környezetünkre és hozzájárulunk az éghajlatváltozáshoz. Az üvegházhatás egyik oka az energiatermelés olyan módja, mely során nem úgynevezett „zöld energiát” használunk, hanem fosszilis tüzelőanyagokat. A lakások és háztartások fűtésénél használt gáz elégetése megfogható környezetkárosítási tényező, sokan nem tudják azonban, hogy minden egyes elhasznált áram kilowattal is szennyezzük a környezetünket. A legtöbb erőmű még mindig úgy működik, hogy az áramfejlesztés közben káros anyagokat bocsájt a környezetbe. Az áramtermelés hatásfoka alacsony és továbbításánál is jelentékeny a veszteség, az előállítás és a felhasználás között legalább annyi energiát veszítünk el, mint amennyi a végén hasznosul.

Ön is hatással van természetünkre, éghajlatunkra és környezetünkre! Mit tehet? Lehetséges az, hogy csökkentsük rezsikiadásainkat, nyerjünk egy új szobát és mindeközben védjük környezetünket? Igen. A télikert mindezt tudja. A lakás hőháztartását pozitívan befolyásoló beruházással gondoskodhatunk arról is, hogy gyermekeink számára egy élhetőbb bolygót hagyjunk.

Napi rutin legyen a környezetvédelem

Hihetetlen, de például Magyarországon az egy főre jutó napi szén-dioxid kibocsátás 15 kg. Ezt a hatalmas mennyiséget jelentősen csökkenthetjük, ha apró változásokat vezetünk be. Például ha egyetlen fokkal csökkentjük a fűtés intenzitását, éves szinten 300 kilogrammal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki háztartásunk. Ugyanakkor a hőmérsékletet természetes módon szabályozhatjuk a házhoz épített télikert kialakításával. A megfelelő helyen kialakított télikertben a korszerű nyílászárók (ajtók és ablakok) alkalmazásával további 140 kilogrammnyi szén-dioxid kibocsátást takaríthatunk meg. Mindezek mellett tovább spórolhatunk, ha izzóinkat korszerű energiatakarékos LED lámpákra cseréljük, ruháinkat nem forró vízben mossuk. Jelentékeny energia takarítható meg azzal is, ha az otthonunkban található elektronikai eszközöket nem stand-by üzemmódban hagyjuk, ha elmegyünk otthonról, hanem teljesen áramtalanítjuk azokat.

Milyen veszélyeket rejt a környezetszennyezés?

Az üvegházhatás következtében zajló klímaváltozásról sok szó esik, a kutatók és tudósok akcióterveket dolgoznak ki annak visszafordítására. Az emberi tevékenység intenzitásának növekedésével együtt jár, hogy az ember megbontja a természet egyensúlyát. Az atmoszféra a Napból érkező sugárzás nagy részét átengedi, a felmelegített tárgyak (föld, víz) nagyobb hullámhosszúságú sugárzását azonban jelentős részben elnyeli. Az áteresztett fénysugárzás és az elnyelt hősugárzás aránya jelentősen függ az atmoszféra szén-dioxid szintjétől: minél több a szén-dioxid, annál nagyobb a hővisszatartás mértéke. A szén-dioxid  égéstermék: egy szén- és két oxigénatom egyesülésével létrejött molekulákból álló gáz. A földi légkörben a szén-dioxid szint a fosszilis tüzelőanyagok elégetése következtében lassan, de folyamatosan emelkedik, veszélyeztetve ezzel az éghajlat állandóságát. A légkör szén-dioxid-koncentrációjának változása a sugárzási mérleg, vagyis a beérkező és a kimenő energia mennyisége közti különbség megváltozásával jár. Emiatt a levegő hőmérséklete észrevehetően növekszik, különösen az északi és a déli pólusok környékén. A sarki jégtakaró olvadása miatt az óceánok szintje több métert emelkedhet a közeljövőben.

Másik közismert, légkört veszélyeztető emberi tevékenység a halogénezés (klórozott, fluorozott) szénhidrogének kibocsátása. Legismertebb közülük a freonok, melyek többek között a spray hajtóanyagai. Ezek lassan feljutnak a magasabb légrétegekbe, ahol a rövidhullámú ultraibolya sugárzás klór- és fluoratomokat hasít le belőlük. Ezek az atomok a sztratoszférában levő ózonnal reakcióba lépnek, meggyorsítják lebomlását, ők maguk pedig a folyamatból változatlan formában kerülnek ki. Egy-egy klór- vagy fluoratom akár több száz ózonbontási ciklusban is részt vehet katalizátorként.

A harmadik nagy probléma a környezet savasodása. A savas eső pusztítja a talajt, a növényeket, az élővilágot, de még a városok épületeiben is komoly károkat okoz.

A „savas eső” kifejezést már 1872-ben használták, tehát nem mai keletkezésű, és tudatos életmód változtatás nélkül nem is szűnik meg. A savas eső kialakulásáért a légkörben levő kén- nitrogéntartalmú nyomgázok felelősek. Legfontosabb ezek közül a kén-dioxid, kén-hidrogén, nitrogén monoxid, nitrogén-dioxid. Ennek fele természetesen jut a légkörbe, a másik fele az emberi tevékenységek nyomán fejti ki káros hatásait. Forrásként első helyen áll a háztartásokban és erőművekben eltüzelt szén, amely becslések szerint az összes antropogén kibocsátás 70%-át adja. A szénnek ugyani igen magas a kéntartalma. Égés közben a szén kéntartalma kén-dioxiddá alakul, és a gáz halmazállapotú végtermékkel s levegőbe kerül. A kén egy része pedig szilárd halmazállapotban a hamuban marad.

A nyers kőolaj kéntartalma is elég magas, a származási helytől függően 2% is lehet.

Végeredményben: emberi tevékenységgel évente 60-70 millió tonna kénben kifejezett kén-dioxid kerül a légkörbe. Nem véletlen tehát, hogy a savas eső súlyos problémákat okoz az élővilágnak.

Mit tehetünk?

A globális cselekvés lokális gondolkodásmóddal kezdődik. A régi ajtók, ablakok lecserélése korszerű nyílászárókra, energiatakarékos izzók beszerzése, hőszigetelés mind-mind olyan dolgok, mellyel biztosíthatjuk gyermekeink számára, hogy egy élhetőbb környezetet örököljenek.

A környezetbarát, energiatakarékos életmódra való átállás egyik kellemes lépése lehet, ha otthonunkban egy csodálatos télikertet alakítunk ki. Mint már annyiszor leírtuk, a télikert egy plusz szoba, ahol kényelmesen eltölthetjük az időnket barátainkkal, de a környezetvédelemben is segít. A télikert oldalán lakásunk vagy házunk jobban hőszigetelt, a fűtésre kevesebb energiát és pénzt kell pazarolnunk. A teraszkertben nevelt növények pedig nem csak szellemünket üdítik, de oxigéndús környezetű oázist varázsolnak a nagyvárosok rengetegébe is, akár Budapest belvárosába is.

telikertepites.net - energiatakarékosság
Energiatakarékos és oxigéndús. Beépített terasz: hőtakarékos télikert a belvárosban

Ajánlott irodalom:

  • Hogyan nyerhet otthonunk az energiatanúsítvánnyal? / [… szerk. Király Zsuzsanna és Tóth Zsuzsa] ; [kiad. az Energia Klub]. – 3. átd. kiad. – Budapest : Energia Klub, 2010. – 105, [2] p.
  • Savas eső / Horváth László / [a rajzokat Smuró Eleonóra kész.]. – Bp. : Gondolat, 1986. – 123 p. : ill., részben színes ; 18 cm. – (Gondolat zsebkönyvek)
  • A napenergia építészeti hasznosítása / P. R. Sabady / [fordította Hartmann Tivadar]. – Budapest : Műszaki Kvk., 1980 Budapest : Révai Ny. – 126 l. : ill. ; 23 cm
  • Energiaklub – korszerű környezettudatos energiafelhasználás

Energiatakarékosság, hőháztartás és környezetvédelem

A jól megépített télikert az energiatakarékosság és környezettudatos életmód megtestesítője: az adott háztartásban csökkenti a fosszilis energiahordozók arányát (így a CO2) kibocsájtást) és javítja, takarékosabbá teszi az adott épület, lakás hőháztartását azon a réven, hogy a megújuló napenergiát változtatja az otthon melegévé. A télikert mint energiacsapda. Szószedet: megújuló energia, energiatakarékos háztartás, üvegház hatás, télikert gyártás, környezetszennyezés, savas eső, környezettudatos életmód, tudatos környezetvédelem, hőháztartás javítása télikertépítés alkalmazásával