téli beton öntés betonozás

Betonozás télen, nyáron

A télikert alapja a beton szerkezet

téli beton öntés betonozás
Beton öntés télen – jól láthatóak az elektródák

A betonkonstrukciók számtalan előnye mellett kiemelhetjük a kiváló formázhatósági tulajdonságát. A betonból öntött formáknak csak a fizika és a képzelet szab határokat. A télikert építése a betonozással, a beton alap kiöntésével kezdődik, a további szerkezeti elemek és anyagok kiválasztása a tervezés során dől el a megrendelő kívánságait figyelembe véve.

A beton elkészítése

A betonkonstrukciók szilárdságának növelését fém vasalással, armatúrával erősítik meg. A betonba armatúra vas kerül, mely az olasz armatira – fegyverzet szóból ered, így kapunk vasbetont. A fém armatúra feladata, hogy a nyomóerőknek kiválóan ellenálló betont ellenállóvá és szilárddá tegye a húzóerőkkel szemben is.

A betonkészítés első szabálya, hogy alkotóelemei: a homok, a kő és a víz, a lehetőségekhez mérten tiszta legyen.

A betonkészítés folyamata három szakaszból áll:

  • homogén betonkeverék készítése
  • betonmassza elkészítése
  • betonöntés.

A beton kiöntése nagy figyelmet és szakértelmet igénylő munkafolyamat, mely során egyenletes és egyenes felületet kell kapni. A zsaluzat minden elemét egyenletesen fednie kell a betonmasszának, az armatúravas korrodálását csak a tökéletes betonfedés akadályozza meg. Az armatúravas zsaluzatba helyezése után a lehető leghamarabb be kell önteni betonnal, hogy megakadályozzuk az oxidációt, a rozsdásodást.

Gyakori kérdés: Hogyan betonozzunk télen?

A téli betonkészítés és betonozás alapja az anyagok minőségének és tisztaságának ellenőrzése. A felhasználandó anyagokat zárt zsákokban, zárt és száraz helyen tároljuk. A beton elkészítését lehetőleg végezzük fűtött, de minimum melegen tartott helyen.

Télen a betonkészítés megkezdése előtt az anyagokat 40 C fokra, a vizet nagyjából 30-80 C fokra kell felmelegíteni. Ne felejtse el, hogy a por állagú anyagok melegítése tilos és robbanásveszélyes. A betonöntés előtt az armatúrát tisztítsa le a hótól és melegítse fel gőz segítségével. A kiöntött betonmassza hőmérséklete télen nem lehet alacsonyabb 5 C foknál.

A vastag, nehéz betonkonstrukciók kiöntésénél télen alkalmazhatjuk az önmelegítést. A cement minőségétől függően a keverékben hőképződés zajlik. Nyáron ez a hő a beton száradásához vezethet, télen azonban felhasználhatjuk a betonkonstrukció melegen tartására. A betont szigetelni kell, megfelelő módon letakarni, így a belső hőképződés melegen tartja a száradás és kötés során.

Ha a beton megfagy, olvadás után a vasbeton tönkremegy, veszélyessé válhat.

Elektromos betonfűtés télen

Betonozás télen, melegítés
Az elektródás beton melegítés vázlatos rajza

Ha az önmelegítés nem alkalmazható, a beton nedvességét és ellenállását kihasználva, elektromos árammal melegíthetjük fel a kiöntött betonmasszát. A beton száradását úgy érik el, hogy elektródákat helyeznek a nedves betonba, melynek ellenállása a megszilárdulás mértékében változik. A beton elektromos melegítését 60 C fokon optimális és célszerű tartani.


Betonozás télen, nyáron szükségszerűen elvégzendő építési munkafolyamat. A betonozás, a beton öntés télen és nyáron is az építkezés egyik legfontosabb munkafázisa, melyet hideg időben nagy körültekintéssel kell végezni, hogy a létrehozott konstrukció biztonságos és tartós legyen. További érdekes, olvasni való témák: blog, technológia, betonozás, beton készítés, beton télen, építési technológia.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük