Télikert árnyékolás

Télikert építése alkalmával a legtöbben nem is gondolnak a helyiség sötétítésének megoldására. Akadnak, akik azt vallják, mivel jellemzően csak szabadidejükben tartózkodnak a télikertben, egyáltalán nem is szükséges sötétítésről gondoskodni, hiszen a házimozi-rendszer nem itt került berendezésre, és olyan dolgok sem történnek a helyiségben, amelyek kizárólag a saját privát szféránkba tartoznak.

Árnyékolt télikert

Arról is hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy a sötétítők több funkciót látnak el egyszerre, ezért ahogyan a lakás többi pontját is, a télikertet is érdemes megfelelőképpen sötétítenie. A különféle sötétítők és árnyékolók elsősorban privát szférája megőrzéséért felelnek. Lényegtelen, hogy a hálószobáról vagy a konyháról beszélünk, kétség sem fér ahhoz, hogy mindannyiunkat zavarnak a kívülről befelé szegeződő tekintetek. Ez alól, ha jól sejtjük,Ön sem kivétel. Társas lény ide vagy oda, az ember alapszükségletei közé tartozik a intim szféra kialakítása és megőrzése is.

 Másfelől pedig a lakás kellemes hőmérsékletének biztosításában is sokat segíthet a megfelelő sötétítés. És ez éppen úgy igaz a télikertre is, mint a nappalira vagy a hálószobára. Bármennyire is szereti a gyönyörűen berendezett télikertjét, biztosak vagyunk abban, hogy amikor a kellemes tavaszi napsütéssel járó enyhe hőmérséklet átcsap elviselhetetlen kánikulába, már nem tartja majd annyira jó ötletnek, hogy nem gondoskodott időben télikertje sötétítéséről. Ráadásul a növények sem szeretik a szélsőséges időjárási körülményeket.

Milyen sötétítést érdemes választanunk?

Kényelem és elegancia
Kényelem és elegancia

Amikor szóba kerül a sötétítés kérdése, elsősorban azt kell végiggondolnia, melyik megoldás illik leginkább az Ön télikertjéhez. A választáskor több szempontot is figyelembe kell vennie. A helyiség méretei, kialakítási stílusa, illetve az üvegeket érő fénysugarak időtartama is nagyban befolyásolja a döntést.

 Ha például az Ön télikertje cserepezett tetőszerkezettel rendelkezik, a tető sötétítésének terhe máris lekerült a válláról. Ezzel egyrészt pénzt takarított meg, másfelől időt is nyert magának, hiszen a télikert oldalsó falainak sötétítése viszonylag rövid idő alatt megoldható.

 

Télikert függöny árnyékolóval

A második fontos kérdés a télikert stílusa. Értelemszerűen ez is központi szerepet játszik a sötétítés kérdésében. Egy egyszerű redőny vagy egy színben nem passzoló függöny ugyanis könnyen tönkreteheti az egyébként idilli, irigylésre méltó összképet.

 Ha minden lehetőséget figyelembe veszünk, alapvetően az alábbi megoldások közül választhat, amikor télikertje sötétítését és hőszigetelését szeretné megoldani:

  • télikert sötétítése és hőszigetelése árnyékolókkal (kitekerhető vagy ellenhúzásos feszítéssel);
  • télikert sötétítése és hőszigetelése reluxával;
  • télikert sötétítése és hőszigetelése redőnnyel;
  • télikert sötétítése és hőszigetelése rolóval;
  • télikert sötétítése függönyökkel.

Hol veszi fel a legtöbb hőt a télikert?

Amennyiben valóban hatékony sötétítésre, és nem csupán látszatmegoldásra törekszik, érdemes a sötétítéssel egy időben a télikert hőszigetelését is megoldani. Ezt pedig csak úgy teheti meg, ha előtte megbizonyosodott arról, hogy a télikert mely része veszi fel a legtöbb hőt?

 

Télikert reluxa árnyékolóval

Erre a kérdésre egyébként a legtöbb esetben a tető a helyes válasz. Ennek igen egyszerű oka van, megfelelő külső árnyékolás (pl. fák) hiányában a télikert tetőszerkezetét egész nap érik a napsugarak. Sok esetben éppen ezért a tetőszerkezettel kell kezdenünk a télikert hőszigetelését, máskülönben egy üvegházban leszünk kénytelenek eltölteni a szabadidőnket.

 A cseréptetővel felszerelt télikertek esetében viszont feltehetőleg nem a tető árasztja majd magából a legtöbb hőt a helyiségbe, hanem az oldalsó falként szolgáló fedetlen üvegfelületek. Ebben az esetben azt érdemes mérlegelni, hogy a szóban forgó üvegeket milyen gyakorisággal és a nap mely szakában érik a napsugarak.

A télikerttető sötétítése és árnyékolása

Az üvegtetővel rendelkező télikertek tetőszerkezetét jellemzően kétféleképpen sötétítik vagy árnyékolják. Redőnnyel vagy árnyékoló textillel.

Mikor válasszunk redőnyt?

Amennyiben a télikert tetőszerkezete üvegből készült, minden kétséget kizáróan ide kell felszerelnünk a sötétítést, hogy az a helyiség ideális hőérzetét is biztosíthassa. A télikerttetők sötétítésének legnépszerűbb módja a redőny, hiszen ez elég időtálló és strapabíró ahhoz, hogy ellenálljon az időjárási körülmények által előidézett viszontagságoknak is.

 A tetőtéri redőnyök felszerelése újonnan épített és már meglévő télikertek esetében egyaránt ideális megoldás, hiszen a redőny felszerelése utólag is megoldható. Alapanyagát tekintve a redőny lehet műanyag és alumínium is. A döntés során érdemes figyelembe venni a két típus közötti alapvető különbségeket.

Alumínium vagy műanyag redőnyt szereljünk a télikertre?

Üvegtető árnyékolás redőnnyel

Kijelenthetjük, hogy a külső tokos műanyag redőny a legkeresettebb redőnytípus. Ez leginkább annak köszönhető, hogy olcsóbb, mint az alumíniumból készült darabok, könnyen felszerelhető és bármilyen tokrendszerben alkalmazható. Esztétikai hátránya, hogy kizárólag fehér színben beszerezhető. Ez leginkább azért probléma, mert igen nehezen takarítható és gyorsan meglátszik rajta a legapróbb szennyeződés is.

 Az alumínium redőnyök strapabíróbbak és időtállóbbak, ráadásul télen és nyáron is jobban hőszigetelnek, mint műanyag társaik. Nehezebben kap alájuk a szél és egy esetleges jégeső sem töri össze őket. Mindemellett korrózióálló tulajdonságuk lehetővé teszi, hogy az esőzéseknek is ellenálljanak. Ráadásul statikai szempontból is előnyösebb a felszerelésük. Sok esetben azért esik a választás az alumínium redőnyökre, mert sokkal több színben kaphatók, ezért jobban igazíthatók a télikert és a ház színeihez, hangulatához.

 A redőnytokba akár szúnyoghálót is szerelhetünk. Ennek általában akkor van jelentősége, amikor olyan ablakokra szereljük fel őket, amelyeket szellőztetés céljából időnként nyitva tartunk. Amennyiben a tetőtéri ablakok nem nyithatók, értelemszerűen felesleges a szúnyogháló felszerelése.

 Az utólag felszerelhető külső tokos-redőnyök helyet egyre többen döntenek az építkezés vagy felújítás során felszerelhető, vakolható redőnytokok mellett. Ezek lényegesen esztétikusabbak, mint a külső tokos változatok, hiszen teljes mértékben elrejthetőek a falban.

Mikor válasszunk árnyékolót?

Árnyékolót általában azok a tulajdonosok választanak, akik számára a redőny nem elég esztétikus, nem emeli ki kellőképpen a télikert eleganciáját, és nem harmonizál eléggé annak színeivel.

 Az árnyékolók ellen felhozott érv általában az, hogy egy nagyobb vihar könnyen tönkreteheti, amennyiben elfelejtjük visszatekerni a zárt tokba. A tokban azonban a szövet teljes körű védelmet élvez az időjárás viszontagságaival szemben is.

 Az árnyékolók jellemzően egy kifejezetten télikertekre fejlesztett, teflonos bevonatú, vízhatlan textil anyagból készülnek, melyek a kisebb esőzéseknek, vagy a vékony hótakarónak is ellenállnak. Nem arról van szó tehát, hogy hímes tojásként kell óvnia a textil árnyékolókat, azonban tagadhatatlanul sérülékenyebbek, mint a redőnyök.

 A télikert árnyékolása megoldható továbbá ellenhúzásos feszítéssel is, mely során az üvegfelület alá vagy fölé feszítünk egy textilfelületet. Ez a megoldás valamivel strapabíróbb, mint a tokból kitekerhető textil, azonban még ez sem vetekszik a redőnyök tartósságával és ellenállóképességével.

Télikert sötétítése reluxával

Az elmúlt évek során a reluxa igen népszerű sötétítővé vált. Irodaépületek és lakások ablakaiban egyaránt megtalálható, köszönhetően esztétikus formatervezésének, illetve gazdag színválasztékának. Nem meglepő tehát, hogy télikertek sötétítése során is gyakran esik rá a választás.

 Hatalmas előnye továbbá, hogy bármilyen ablak- illetve ajtótípusra felszerelhető, ráadásul térelválasztóként is nagyszerűen funkcionál. A reluxa készülhet fából és alumíniumból is, tapasztalataink szerint utóbbi a népszerűbb.

 Tény, hogy a reluxák kevésbé jó hőszigetelők, mint a redőnyök, ellenben nagyobb mértékben befolyásolható a télikertbe beáramló fény mennyisége a reluxa lemezeinek forgatásával, mint a redőnylécekkel.

 Tartósság tekintetében azért nincs sok különbség a redőny és a reluxa között, mert a reluxa az üvegen belül helyezkedik el, így nem kell megbirkóznia az időjárási körülményekkel.

Szükséges-e rovarháló, szúnyogháló a télikertre?

Amennyiben a télikert szellőztetését nyitható ablakokkal szeretné megoldani, mindenképpen ajánlott felszerelni néhány rovarhálót. Nem szükséges az összes üvegfelületet hálóval ellátnia, elég, csak azokra rögzíteni, amelyeket szellőztetés céljából huzamosabb ideig tervez nyitva tartani.

 A rovarháló rögzítése történhet rugós stifttel, beakasztó füllel és mágneses úton is. A levehető, fix keretes hálót azért javasoljuk, mert télen, amikor nincs rá szükség, könnyen eltávolítható, tavasszal pedig egyetlen mozdulattal újra felszerelhető. Az ilyen rovarhálókból ráadásul sokkal könnyebben tisztíthatja ki a szálak közé ragadó port és egyéb szennyeződéseket, mint a keretre rögzített, oldalirányba vagy fel-lehúzható hálókról.

 Amennyiben az üvegekre redőnyt is szereltet, érdemes kombinált szúnyoghálós redőnytokot választania. Ez ugyanis olcsóbb és esztétikusabb is, mint a külön-külön felszerelt megoldások.

Van-e értelme függönyt szabni a télikert ablakaiba?

Úgy gondoljuk, ez kizárólag ízlés kérdése. Arra azonban felhívnánk a figyelmét, hogy a függönyök leginkább esztétikai és sötétítő szerepet töltenek be, hőszigetelő hatásuk elhanyagolható.

 Sokan választják azonban azt a megoldást, hogy a télikert tetőszerkezetének hőszigetelését redőnnyel vagy árnyékolóval oldják meg, az oldalüvegfalak sötétítését pedig függönyökkel. Ez rendkívül esztétikus, divatos megoldás, ráadásul sok esetben költséghatékonyabb is, mint a teljes télikert redőnnyel való felszerelése.

Hogyan segítünk Önnek a télikert sötétítésében?

Szakmai véleményünkre és tanácsadásunkra minden esetben számíthat, ezenfelül természetesen a sötétítők beszerzését és felszerelését is vállaljuk. Dönthet úgy, hogy a télikertje felhúzásakor szerelteti be a sötétítőket, de számunkra az sem jelent akadályt, ha utólag kell felszerelnünk az üvegfalakra.

 [Kérjen ingyenes árajánlatot télikertépítésre vagy sötétítésre!]

Télikert képek, referenciák

Tekintse meg néhány elkészült télikert munkánkat! A télikert, terasz beépítés minden magyarországi településen és Ausztria teljes területén, és az összes budapesti kerületben építhető, kivitelezhető! A munka befejeztével tudunk fényképezni ezért több képen láthat még berendezésre váró télikertet. Az árnyékolás, díszítés, világítás tökéletes kiegészítője egy beépített terasznak!

Ha lapozás helyett inkább videóban nézné meg a képeket, kattintson ide!

A télikert és teraszbeépítésről készült referencia képeket több helyen készítettünk: Magyarországon, Budapesten, Gyálon, Veresegyházon, Sopronban, Győrben és így tovább. A képek ömlesztve vannak, mobil és táblagépes nézetek esetén a képek szélét nyomva, vagy a képet jobbra és balra húzva tud lapozni!

Élvezze télikertjét minden évszakban!

A kert boldoggá tesz. A kert meghosszabbítja az ember életét.

„Vallyon mi lehet ez világon hasznosabb az embernek, mint maga életének hosszabbítása, egésségének oltalmazása, fáratt erejének meg-nyugotása, súlyos gondgyainak enyhítése, és minden tagjainak vigaztalása? Azt pedig, sohult inkább föl nem talállya, mint az kerti mulatságban. Kiben csak egy kedves sétálás is alkalmatos üdőben, csudálatos-képpen meg-megvilágíttya az embert; Böcsületes, azért gyünyörűséges és hasznos a Kerti munka…”

Idézetünk a magyar kertészeti irodalom alapművéből, Lippai János ferences atya híres „Posoni Kert”-jéből való, „kiben minden Kerti Munkák, Rendelések, Virágokkal, Veteményekkel, Fákkal, Gyümölcsökkel és Kerti Csömötékkel való baimolódások: azoknak Nemek, hasznok, bé-csinálások bövségesen Magyar nyelven le-irattattnak…”, s amely „… nyomattatott Nagy Szombatban, az Academiai bötükkel, Anno 1664.”

Ezeket a sorokat mintegy 350 évvel ezelőtt vetették papírra, de mondanivalójuk a mai napig elgondolkodtató. Valóban nincs megnyugtatóbb, élvezetesebb időtöltés, mint a természet, a virágok, a saját kert nyújtotta meghittség „ölén” pihenni. Még csodálatosabb és üdítőbb dolog, ha télvíz idején, a szürke hétköznapoktól, kevés vitamintól legyengülten megpillantjuk a saját otthonunkat ékesítő télikertünket.

A télbe nyarat lopó kert ugyanúgy kialakítható a földszinten, vagy az emeleten is. A padlózat kialakítása történhet hideg burkolással, de megfelelő fapadlózat is elhelyezhető. Az emeleten kialakított kertekből csodálatos kilátás nyílik. Különféle ablakszerkezetek kerülhetnek kialakításra. A nagy felületű fix ablaktáblákon a kilátás zavartalan, míg a különböző módokon nyíló ablakok esetében a nyári szellőzés oldható meg szakszerű módon. Különleges élményt nyújthat a tetőtérben, kupolaszerűen kialakított növényvilág. Az ablakok mellett az ajtók nyitása is beállítható „bukóra”. Az átlátszó tetőszerkezet, az év minden szakában kellő világosságot biztosít. Az esti órákban, akár a közösségi élet központjává is válhat. Fix ablaktáblák beszerelésével, egyszerűen elérhető a kellemes üvegházhatás. Emeleti kialakítás esetén eldönthetjük szeretnénk-e, hogy kívülről mindenki megcsodálhassa hobbiültetvényünket, vagy inkább meghitten elszeparáljuk azt. Az üvegezett előtér kellemes környezettel fogadja vendégeinket. Bizonyos esetekben az is feldobja otthonunk hangulatát, ha hely hiányában egy kisebb „üvegelőszobát” alakítunk ki. A háztetőre szerelt napelemtáblákkal kombinálva, valóban energiatakarékossá varázsolhatjuk házunkat. Megfelelő oszlopos kialakítással plusz tér alakítható ki. Megrendelőink nem csak a hagyományos fehér színben gondolkodhatnak, több kellemes színárnyalat közül válogathatnak.

Télikert fotók, képek. Kép, fotó, fénykép felvétel elkészült télikertekről – Budapest és környéke, illetve egész Magyarország területéről. Munka, tervezés, gyártás, kivitelezés, kert építés, üveg ajtó, tető ablak, üveg – élmény a télikertben

Mi a télikert? Teraszbeépítés üveggel, Budapesten és Magyarországon

Élvezze terasza kényelmét egész évben az új télikertjével!

Télikert a teraszon
Télikert a teraszon

Télikert | Terasz | Egy erkély vagy terasz jelentősen megnöveli a lakók komfortérzetét, és javítja hangulatát. Hiszen egészen más a négy fal között tölteni a napokat, mint kiülni a friss levegőre, gyönyörködni a kilátásban, és élvezni a napsugarak melegét. Az erkély és terasztulajdonosok ezt a kényelmet azonban sajnos csak nyáron, vagy legfeljebb még késő tavasszal és kora ősszel élvezhetik. Az év fennmaradó részében a terasz kihasználatlanul áll; belepik a száraz levelek, birtokba veszik a szemtelen galambok, bepiszkítja a por.

 A teraszbeépítéssel kap egy „új szobát”, ami általában az új nappali is lesz egyben

Télikert gyártás, szerelés
Télikertek gyártása és szerelése.

Egész évben élvezheti erkélye vagy terasza kényelmét, ha beépítteti télikertnek. Így kap egy „új szobát” a lakásban, ahol télen is a természet közelében lehet, növelheti otthona hasznos alapterületét, növényei sokkal több természetes fényt kapnak, és a remek hőszigetelő-képességgel rendelkező nyílászárók jóvoltából még a rezsin is spórolhat, a télikert ugyanis energiacsapdaként működik, befogja és hővé alakítja a napsugárzást.

 Télikert: nemcsak lakásokban

aranytölgy télikert
Aranytölgy télikert futópaddal. Katt a nagyobb képért!

Cégünk vállalja télikertek kialakítását házak teraszain, lakásokban, irodákban és vendéglátó egységekben egyaránt; egyedi elképzeléseket is nagyon szívesen megvalósítunk. Egy télikerttel rendelkező irodában vagy étteremben a kollégák is és a vendégek is sokkal jobban érzik magukat, és szívesen maradnak tovább. Saját gyártású nyílászárókkal dolgozunk, így a munkafolyamat rövidebb, és a felhasznált építőelemek minőségét is garantálni tudjuk. Mindent elvégzünk a felméréstől kezdve a tervezésen át a beszerelésig.
Legyen szó bármilyen tetőformáról vagy üvegezésről, színről vagy alakzatról cégünk örömmel vállalja a leendő télikertjének kivitelezését, amelynek folyamatát egy ingyenes árajánlat kéréssel máris elindíthatja!

Akció nélkül is kedvező árak

Cégünk, a Caribi télikert kft igyekszik tartósan alacsony áron dolgozni, így a télen-nyáron használható terasz vagy erkély mindenki számára elérhető álommá válik. Így lehetséges, hogy a piaci árhoz képest akár féláron felépíthetjük a télikertjét. Ha ön is szeretné egész évben kihasználni a terasza nyújtotta előnyöket, alakíttasson ki rajta télikertet! Cégünk gyártó és beszerelő részlege biztosítja, hogy a legjobb ár/érték arányú beépítést kapja!
Télikert, terasz beépítés, ablak, ajtó vagy éppen bármilyen nyílászáró? Jó helyen jár, kérjen tőlünk ingyenes árajánlatot most és engedje meg nekünk, hogy szakembereink gárdája megvalósítsa azt, amit Ön megálmodott!

Mi a télikert ára? Mennyibe kerül a teraszbeépítés?

A télikert gyártás és építés nem egy egzakt tudomány, rendkívül sok tényező befolyásolja az árát. Alapesetben elmondható, hogy alapterület / négyzetméterre számolva 80.000 – 400.000 forinttal lehet kalkulálni. Nagyon fontos momentum, hogy egy apró módosítás is változtat a végösszegen- a szerkezet színe, alapanyaga, üvegezése, nyílásformái, tető és alaprajz formája… és így tovább- ezért a télikert árlista helyett egy ingyenes ajánlatkérést biztosítunk önnek. Ha kíváncsi rá, mennyibe kerül leendő beépítése, kattintson ide és tegye meg az első lépést az alap adatok megadásával, kérjen ingyenes árajánlatot most!

Üvegezés a tetőben és az oldalfalakban

Sarkalatos pont a télikertek világában azok héjazó anyaga. Minden teraszbeépítés hőszigetelt üvegezéssel gyártunk és szerelünk, ebből adódik, hogy lapozható üvegfalas nyílászárót nem építünk be. A „legkisebb” hőszigetelés amit a 2 rétegű üvegezéssel elérhetünk az K=1.1. A tető is készülhet üvegből, ebben az esetben kizárólag biztonsági kivitelben.

A napvédelem évről-évre egyre nagyobb szerephez jut, sajnos a globális felmelegedést nem tudjuk megállítani. A fentről érkező infra sugarak visszaverésével kialakíthatjuk az elsődleges védelmet a túlzott felmelegedés ellen. Az ilyen kategóriájú üvegnek több elnevezése van, lehet solar-, napvédő-, climaguard is. A polikarbonát is erős fejlődésen mentek keresztül az utóbbi években, javult a hőszigetelő képességük és megjelentek a kínálatban meleg ellen védelmet nyújtó termékek is. Ennek a fejlődésnek az eredménye az általunk Magyarországon elsőként bevezetett opál polikarbonát gyöngyház bevonattal. Kiváló képességei közt szerepel a nagy fokú fényátengedés, az infra visszaverő képesség és a lakótér minőség eléréséhez szükséges hőszigetelési képesség is.

Télikertépítés – miért is?

A racionális megfontolásokon és kényelmi szempontokon túl érdemes mélyebben is belegondolni abba, mi a viszonyunk a természethez, a zöld környezethez – vagy akár az energiagazdálkodáshoz. Fontos a kert kapcsolata a házzal, szükség van a növények átteleltetésére is?

Illetve: voltaképp mit is értünk télikerten, hogyan definiálnánk, melyek a főbb funkciói és típusai. Alább erről esik szó.

Ízelítő az elkészült télikertekből

Nézze meg a többi elkészült télikertet is >>>

Az urbanizáció és a természet iránti vágy

A civilizációs fejlődésnek egyszerre áldása és átka az urbanizáció. A városlakók egyre inkább elszakadnak a természettől, attól a környezettől, amely emberré válásuk hosszú korszakait meghatározta. Ahogy minden élőlény, az ember is a természet gyermeke, ennek törvényeihez igazodott százezer éveken keresztül – ehhez képest történelmének csak töredéknyi része az, amelyben már kiszakadt felnevelő közegéből és mesterséges életteret – városokat – épített magának. Azért tette, hogy jól érezze magát benne – de ez valahogy felemásra sikeredett, mert a modern kor elvárosiasodott embere egyben el is idegenedett attól, aminek részeként lett azzá, amivé. Akár bevallja, akár nem: örök nosztalgiával küzd, vágyik a szabadba, a mezők, rétek, erdők ölelő közegébe, a hegyekbe, a folyók és tengerek partjára. De munkája, mindennapi tevékenysége a felhőkarcolók, az autóktól zsúfolt zajos utcák, a légkondicionált irodák és lakások, a mindennapi rohanás és az esti tévézés világához köti. Csak nagyon rövid időre szakadhat el ettől, s mire megszokná a pezsdítő hegyi levegőt vagy a tenger oly kedves zúgását, már le is járt a szabadsága: indulhat vissza a betonrengetegbe.

Tökéletes megoldást erre a civilizációs problémára nem ajánlhatunk, de kínálhatunk a modern kor rohanó embere számára kevéske megnyugvást és kényelmes időtöltést azzal, hogy zöld oázist teremtünk otthonában és megadjuk számára a növények, a virágok, a napsugárzás, a kertészkedés semmi máshoz nem hasonlítható élményét.

Nappali a kertben – kert a nappaliban

telikertepites: budapesti otthonaban nyaralhat
Kellemes időtöltés a télikertben

A modern városok kedvéért elhagyott ősi természet talán legjellemzőbb elemeit, a növényeket az ember ma is igyekszik élete részeként legalább nyomokban megtartani. Ezért épülnek a parkok, ligetek, ezért telepítenek az utcák mentén fasorokat, ezért övezi a házakat kert. A mérsékelt égöv alatt élők azonban ezekben csupán három évszak idején lelhetik kedvüket, de mondjuk pálmafát és narancsligetet még ekkor sem láthatnak. A délszaki növények számára ághajlatunk alatt az ember növénykertet, pálmaházat épít – ilyen például a Budapesti Állat- és Növénykertben található -, illetve fűtött lakásunkban is nevelhetünk melegkedvelő, a mediterrán növényvilág gazdagságát idéző növényeket. A hallnak, nappali szobának dísze lehet egy szép fikusz, egy filodendron vagy citromfa. Ennél is jobb megoldás, ha külön helyiséget rendezünk be növényeink számára, és ezt alakítjuk ki úgy, hogy számunkra is kellemes tartózkodási hely legyen. Az így létesült télikertek legtöbbször multifunkcionálisa: otthonul szolgálnak a dísznövények számára, alkalmat adnak a kertészkedésre, növelik az életterünket, védelmet nyújtanak az időjárással szemben, növelik lakásunkban komfortérzést – és ami szintén nagyon fontos, nagy üvegfelületük révén több természetes, éltető napfényt biztosítanak nemcsak a növényi vegetációk, hanem az oda betérő és ott időző lakók számára is. A jól berendezett télikertben úgy érezzük magunkat, mintha egy ápolt kert költözött volna a nappalinkba, vagy a nappalinkkal költöztünk volna ki a kertbe.

Mi a télikert és mi a teraszbeépítés?

Többféle definíció létezhet attól függően, mit tartunk a létesítmény legjellemzőbb kritériumának. Az efféle leíró meghatározások mindegyike helytálló:

  • a télikert a növényházak csoportjába tartozó különleges létesítmény, amelynek elsődleges célja nem a növénytermesztés, hanem olyan környezet létrehozása, amely a természet közelségét biztosítja napszaktól, évszaktól függetlenül;
  • a télikertek felépítése eltér a növényházakétól, hiszen emberi tartózkodásra is alkalmasnak kell lennie;
  • ma már a télikertek közé soroljuk az olyan épületrészeket is, ahol nincs növény, de az üvegezett felületek révén keletkező hőhatás egyrészt nyári klímát biztosít; téli időben is, másrészt közvetlen kapcsolatot teremt a természeti környezettel
  • a télikertek esztétikai célokat szolgálnak: belülről tekintve dekoratívvá teszik a lakást, kívülről nézve tetszetősebbé teszik az épület látványát – magában a télikertben tartózkodva pedig a kilátás, a panoráma nyújt élményt;
  • a télikertek kiválóan alkalmasak a napenergia hasznosítására, lévén az elnyelt fénynapsugárzás révén a belső felületek az üveg alatt-mögött felmelegednek a napsugaras órákban még a hűvösebb időszakban is, és ez a felvett hő lassan vész el, lévén a hősugarak számára az üvegfelületek átlátszatlanok, így megakadályozzák a belső tér gyors lehűlését;
  • ezzel az ilyen létesítmények javítják a lakás hőháztartását, csökkenthetik magának a lakásnak a lehűlését téli időszakokban, elszigetelik a belső tereket a külső fagyoktól;
  • alkalmasak a megfelelően kialakított télikertek arra is, hogy a lakás más helyiségeinek a funkcióját átvegyék, így berendezhetők társalgónak, teázónak, nappali vagy akár dolgozószobának;
  • elláthatnak egészségügyi funkciókat is: a fényterápiának például kedélyjavító, depressziós hangulatot felszámoló hatását klinika vizsgálatok már többszörösen igazolják

Télikert gyártás, télikert szerelés

Télikertfajták, télikert-típusok

üvegetős télikert
Félnyereg üvegtetős télikert

Többféle szempont szerint történhet az osztályozás, például: a felhasznált építőanyag szerint, funkció alapján, a szerkezeti megoldás szerint és/vagy a formai kialakítás tekintetében.

A konstrukció anyaga alapján például megkülönböztethetünk megkülönböztetünk

  • favázas
  • acélvázas
  • és alumíniumvázas szerkezeteket

A határolófelület anyaga szerint pedig

  • üvegburkolatú
  • illetve műanyag burkolatú szerkezetet.

Funkciója alapján sok egyéb felosztási lehetőség mellett megkülönböztetünk például

  • ablakkertek / lodzsakerteket,
  • lakótélikerteket
  • többfunkciós télikerteket
  • télikertbe telepített hobbikertészetet
  • és gazdasági (növénytermesztésre szolgáló) télikerteket

Magyarázat a fentiekhez és további felosztási, osztályozási lehetőségek itt olvashatók: >> Télikertgyártás

Hőháztartás, energiatakarékosság

Ahogy erről már a fentebbiekben esett szó: a szakszerűen megépített, az otthonunk szerves részét képező télikertnek jelentős szerepe lehet lakásunk hőelosztásában, abban, hogy energiát takarítsunk meg. Ez igen fontos szempont, hiszen napjainkban egyre inkább a figyelemben homlokterébe kerül egy világméretű energiaválsággal való fenyegetettség, illetve a fosszilis energiahordozók elégetésével fellépő természeti környezetszennyezés, amely a beláthatatlan következményű globális felmelegedéshez, klímaváltozáshoz vezethet. Így mindennél sürgetőbbé váltak az energiatakarékossági szempontok, a megújuló erőforrásokat preferáló zöld energiapolitika. Ennek a korszerű szemléletnek maximálisan megfelel, ha lakásunk energiaellátásában szerepet szánunk a napsugarak termelte hőnek. E tekintetben minden télikertet környezetbarátnak mondhatunk, s nemcsak azért, mert megment, újratelepít egy kevéskét a civilizációs terjeszkedés miatt pusztuló növényzetből, hanem azért is, mert megújuló energiaforrást (napfény) felhasználva javítja lakásunk hőháztartását. A legtöbb jól tájolt, szakszerűen megépített és megfelelően szigetelt télikert egyáltalán nem igényel külön fűtést, ellenkezőleg: hőtermelő egységként működik, mert még a hűvösebb hónapokban akár csak néhány órás napsütés alatt oly mértékben melegszik fel benne a padlózat és a lakással közös fal, hogy ez számottevő mértékben csökkenti az épület hőveszteségét. És ez nem csupán azért fontos, mert kisebb lesz a gázszámla, hanem mert ezzel, ha minimális mértékben is, de csökkentjük a fosszilis energiahordozók elégetésével nyert energia felhasználását. Minden olyan mozzanat, amely ezt a célt (is) szolgálja, hozzájárul a természet megóvásához és az emberi élet számára alkalmas élettér megóvásához.

Kérjen ingyenes árajánlatot most!

További részletek (aloldalak):

Télikertek a tervezéstől a beépítésig

Cégünk télikertek gyártásával és beszerelésével, illetve ajtók és ablakok gyártásával és beépítésével foglalkozik. Lehetővé tesszük ügyfeleink számára, hogy erkélyüket és teraszukat mind a négy évszakban használhassák, otthonuk hasznos lakóterülete megnövekedjen, lefaraghassanak a rezsiből, és télen is élvezhessék a természet közelségét. Segítünk annak eldöntésében, hogy önnek milyen télikertre van szüksége: >> tovább: Teljes körű szolgáltatás

Melyek a télikert főbb előnyei?

Ha lakásának van erkélye, terasza, akkor minden évben nagyon várja a nyarat, hogy három hónapon át élvezhesse a nyílt terek előnyeit. Ám ha télikertet készíttet, nemcsak néhány hónapig részesülhet élményekben, hanem egész évben érezheti a természet közelségét – illetve mindazokat az előnyöket, amelyet egy ilyen helyiség nyújthat otthonában. Vegyük is sorra ezeket: tovább >> A télikertek előnyei

Híres budapesti épületek télikerttel

szecesszio budapest - hires telikertek
Télikertek Budapesten – A Magyar Szecesszió Háza

Magyarországon a télikertek elterjedésében nagy szerepet játszott a szecesszió térhódítása. Ez a művészeti stílus a 19. század végén és a 20. század elején kezdte felváltani a korábbi évtizedek szigorú akadémizmusát. Követői a természet felé fordultak, a növényi és állati ornamentika tobzódásában lelték örömüket. Nem meglepő hát, hogy a múlt századvég újabb, izgalmasabb terek létrehozására inspirálta a legnagyobb budapesti építészeket – ezek jellemző elemei a díszes ólomüveg-ablakok voltak.  Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a sokablakos, üvegtető-kupolás épületrészeket  nemcsak pihenésre és/vagy növények teleltetésére alkalmasak, hanem estélyek, kamarakoncertek, különböző társas együttlétek befogadói lehetnek. A kellemes hangulatú helyiségek jól kiegészítik akár színház, étterem, kisvendéglő, családi villa, bérpalota, műtermes lakás különböző funkciójú tereit. >>tovább: Ismert budapesti épületek télikerttel

Tippek a télikert berendezéshez

Tippek a télikert berendezéshezA télikert a ház legvilágosabb része, hiszen csupa üveg falai átengedik a fényt, és a legborongósabb téli napokon is világosak. Ennek megfelelően a berendezésüknél is elengedhetjük a fantáziánkat!

A télikert ráadásul már nem csak klasszikus növényházként funkcionálhat, ami egy plusz szobát jelent, de lehet belőle a ház egy olyan plusz helyisége, aminek nincs külön fűtése, de napos időben a nap természetes módon felmelegíti. Berendezhetjük második nappalinak, étkezőnek, de – méretétől függően – akár többfunkciós helyiségnek is, ahol pihenni és dolgozni egyaránt lehet!

Amikor azon töprengünk, hogy milyen növények kerüljenek a télikertbe, érdemes a helyiség klímáját alapul venni. Szerencsére a napos, páradús környezetet szinte minden növény kedveli, így a tél közepén is csodás, zöldellő, virágzó növénydzsungelben gyönyörködhetünk. Kaktuszok, orchideák, ciklámenek, páfrányok, de a mediterrán növények, például a citrusfélék s gyönyörűen fejlődnek a télikertekben.

Keressen minket bizalommal megadott elérhetőségeinken és segítünk saját télikertet tervezni és télikertet építeni!

Az aloldalon a következő épületek-létesítmények kerülnek említésre:

Télikert Budapest – Híres fővárosi épületek télikerttel
Épület Budapesten
A télikert jellegzetessége
A beszerelés címe
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székháza Lechner Ödön egyik legszebbnek tartott szecessziós műve az egybenyitható szobákkal és a télikerttel. Budapest – XIV., Hermina út 47.
Magyar Szecesszió Háza A Vidor Emil tervezte épületből nem maradhatott ki a téli kert, melynek pompáját egy szökőkút is emelte. Budapest – V. Honvéd u. 3.
Benczúr-ház Marmorek Oszkár tervezte. Dísztermének kupolája alatt kapott helyet a növénykert, amely artdeco stílust idéz. Budapest – V., Benczúr utca 27.
A Kéhli Vendéglő Krúdy Gyula hajdani törzshelyén a hajdani szekérbejáróban alakítottak ki télikertet – ma az étterem egyik legszebb terme. Budapest – III, Mókus u. 22

Télikert építés Budapest

– és vonzáskörzete, valamint bármelyik települése, vidéke Magyarországnak!

Profilunk: Télikertekhez szükséges elemek gyártása és helyszíni beszerelése, terasz beépítés. Ablak, ajtó vagy más  nyílászáró érdekli?  Kérjen ingyenes árajánlatot most és szakembereink  professzionális szinten megvalósítják, amit Ön megálmodott! – Télikertgyártás – télikertépítés, üvegezett erkély, beépített terasz, külső terek beépítése, műanyag ablak, ajtó, hőszigetelő nyílászáró, belsőépítészeti tervezés, mobil elemek, bútorzat – szellőztetés és árnyékolás megoldása a lakás hő háztartását optimalizáló szobakert-hozzáépítésnél.v