Télikert minimalista stílusban

Télikertépítés, tervezés és berendezés

társalgó terasz pálma
Minimalista stílusú társalgó

A télikertépítés során érdemes meghatározni egy stílust, melyet a tervező, a gyártó és a kivitelező követhet. A kellemes kialakítás mellett a kényelem is fontos szerepet játszik a beépítések készítésekor. Az utóbbi években kedvelt a minimalista stílusú télikert kialakítása. Ennek az irányzatnak a jellemzője, hogy kevés berendezési tárgyal és növénnyel dolgozik, illetve kisméretű növényeket telepítenek az ilyen kertekbe. A minimalista stílusú helyiségben hangsúlyos jelentőséget kap a növénycserép színe, mérete és formája, mivel a virágokat egyesével helyezzük el. A növények és tartóik színe és formája harmonizál a helyiség színvilágával. A minimalista stílusú télikert a fogadószoba funkcióját töltheti be tökéletesen. A növények és a bútorok kiválasztásakor a könnyed hangulat megteremtése a cél.

A minimalista stílusú télikertek kialakításakor olyan növényeket kell választani, melyek önmagukban is tetszetősök, szépen mutatnak egyedül egy cserépben. Lássunk néhány ilyen növényt.

Kislevelű sugárarália (Schefflera arboricola)

Gyorsan növő fácska, mely elérheti a két méteres magasságot is. Különösen kellemesen érzi magát a télikert üvegfalai között, nem szabad 17 C foknál alacsonyabb hőmérsékleten tartani. Szereti a fényes, világos helyeket, de a közvetlen napsugárzástól árnyékolni kell. Öntözése hagyományosnak mondható, leveleit időnként tisztítani kell.

Mimózalevelű zsakaranda (Jacaranda mimosifolia)

A szivarfélék családjába tartozó növény kedvelt télikerti dísznövény, mely 1 méteres magasságig nő. A mérsékelt hőmérsékleten érzi jól magát, 12 C fok felett. Kedveli a világos helyeket, nem ijed meg a közvetlen napfénytől sem, évente legalább egyszer érdemes átültetni.

Leander (Nerium oleander)

A leanderbokor a két méteres magasságot is elérheti, levelei 15-20 centiméter hosszúak. Rendkívül változatos színekben találkozhatunk vele: fehér, rózsaszín, piros és sárga. A hideg télikertben is szép látványt nyújtó növény nedve mérgező. A téli időszakban vegetál, tehát 6 C fokig nem esik baja. A vegetációs időszakban minimális öntözést igényel.

Pálmák

A minimális stílusban megépített télikertben az egzotikus hangulatot a pálmák biztosíthatják. A nagy levelű pálmafajták minden teraszon és helyiségben látványosan dominálnak, remek hátteret biztosítva a színes virágok számára. Mivel a növényt nagyméretű edénybe érdemes ültetni, remekül érvényesül önállóan, könnyen áthelyezhető, variálható általa a helyiség kialakítása.

A pálmák a 12 C foknál magasabb hőmérsékletet szeretik, jól viselik a félhomályt. Öntözés szempontjából fontos odafigyelni arra, hogy nem szeretik a vizes talajt, közepesen nedves földben érzik jól magukat. A huzat és a túlzott légmozgás nem hat jól a növényre, a nedves párás levegőt viszont szeretik.

A minimalista stílusú télikertek kialakításával olyan helyiséget kapunk, mely tökéletesen alkalmas társasági beszélgetésekre, vendégfogadásra.

Télikert minimalista stílusban részletei…

Egyedi télikertet szeretne? Megoldjuk!

Az egyediség a legtöbb embernek fontos, és ez többnyire az öltözködésben nyilvánul meg. De miért ne fejezhetnénk ki az egyediségünket az otthonunkkal? Egy egyedi télikert, ami másnak ugyanabban a formában biztosan nincs, sokat emelhet az otthonunk különlegességén!

Sokan azt gondolják, hogy az egyedi télikert megvalósítása nehéz és roppant drága művelet, holott ez egyáltalán nem igaz. Sajnos el kell kicsit keserítenünk az egyediségre vágyókat: minden télikert egyedi a maga nemében, hiszen minden ház más, mindenhol mások az adottságok, különbözik a beépíthető terület mérete is, így a télikertet is minden esetben a megrendeléshez kell igazítanunk. Ebből viszont az következik, hogy az egyedi télikert ára semmivel sem magasabb, mint az átlagár! Az egyediséget azonban nem csak ez jelenti: a télikert keretének anyagát, a télikert formáját és kialakítását minden esetben a megrendelő határozza meg, így az valóban elősegíti az egyediségre való törekvést!

Ha Ön is szeretne egyedi télikertet építtetni, válasszon bennünket! Tekintse meg galériánkat, majd keressen bennünket elérhetőségeinken!

Világítás a télikertben

Fénytestek és lámpák a beépített teraszon

Télikert világítás
Világítás növényeink számára a télikertben

A télikert és beépített terasz berendezése a falak burkolatának és a világítás kialakításával kezdődik. A beépített terasz külső falai nagyméretű üvegfelületek, melyek a nappali órákban fantasztikus fényviszonyokat teremtenek, a hosszú téli estéken azonban fontos a megfelelő világítás is. A világítótestek fénye és színhőmérséklete nemcsak a helyiség használatbavételének szempontjából fontos, hanem a lelki kiegyensúlyozottságban is segíthet. A kellemesen megvilágított helyiség megnyugtathatja a testet és a szellemet is.

Egyes növények a téli hónapokban különleges megvilágítást igényelnek. Ha a télikertet növényházként szeretnénk használni, esetleg növénytermesztéssel is foglalkozunk, akkor kötelező a megfelelő növénytermesztő lámpa beszerzése és beszerelése. A megfelelő megvilágítás a hüllők számára is fontos a terráriumban, a fénykedvelő növények a téli hónapokban is virágba borulhatnak. A kiegészítő világítótestek jótékony hatással vannak a fiatal növények fejlődésére, növekedésére is.

Milyen legyen a télikert világítása?

Növény lámpa
Növénytermesztő lámpa.

A világítás mennyiségének és típusának kiválasztásakor elsősorban a helyiség funkcióját kell figyelembe venni. Ezután a növények fajtája szerint kell színhőmérsékletet választani. Ha trópusi klímájú télikertet szeretnénk, amelyben magas a páratartalom, a világítótestek kiválasztásakor is körültekintően kell eljárni a balesetveszély elkerülése érdekében.

Ha sok növényt gondozunk, esetleg automata öntözőrendszer beszerelését is fontolóra vettük, akkor a villanyszerelés és világítástervezés során nagyon gondosan kell eljárni, az ajánlások és szabványok maximális betartása mellett.

Világítás a növények számára

A növények nem hasznosítják a fényspektrum skálájának minden fokát, csak a piros és kék fény fontos a növekedésük során. Ebből kifolyólag UV lámpát is használhatunk a növényházban vagy a beépített teraszon. Ezen lámpák fénye nemcsak a növekedést serkenti, de baktériumölő hatással is rendelkezik. Ha UV lámpák használata mellett döntöttünk, figyelembe kell venni, hogy a növényekre jótékony sugárzás az emberi szervezet számára nagy mennyiségben káros.

Hagyományos lámpák használata sem ajánlott, mivel ezek sok áramot fogyasztanak, emellett rengeteg hőt termelnek, ami megégetheti a növények levelét.

A télikert megvilágítására a lumineszcens vagy LED lámpák a legalkalmasabbak, mivel választható a fénytestek színhőmérséklete és takarékos az áramfogyasztásuk.

Színhőmérséklet leírás
A látható fény színhőmérséklete

A világítás és fénytechnika néhány alapfogalmának tisztázása

Fény – emberi szemmel érzékelhető elektromágneses sugárzás egy része, konkrétan a spektrum 360-tól 830 nanométeres hullámhosszig terjedő része. A hősugárzás is elektromágneses sugárzás.

Fényáram – a fényforrás sugárzásának ereje, melyet az emberi szem érzékelhet. Mivel az azonos fogyasztású fényforrásoknak eltérő a fényárama, a világítástechnika beszerelésénél ezt az értéket figyelembe kell venni. Mértékegysége lumen, lm.

Fényerősség – a fényforrás által sugárzott fény nagysága, melyet az emberi szem érzékel. Szakszerű megfogalmazása: „Optikai sugárzás, amely közvetlenül látásérzékletet kelt.” Mértékegysége a kandela.

Színhőmérséklet – a fényforrás által okozott színérzet. Elterjedt jelölése a CCT (Correlated Color Temperature), ez 1800K-tól 16000K-ig terjed. A meleg fehér fény 2700K értékű, a nappali fényt imitáló lámpa színhőmérséklete 6000K.

Világítás a télikertben részletei…

Minőségi télikert – hogy sokáig élvezhesse

Mindenki törekszik a minőségre az élete minden területén. A télikertek esetében is érdemes figyelni a minőségre, hiszen így sokáig élvezhetjük az előnyeit!

Egy rossz minőségű télikert nem csak rövidebb élettartamú, de akár veszélyes is lehet. A silány anyagokból épített télikert kevésbé áll ellen az időjárás viszontagságainak; egy idő után az illesztéseinél bejut a huzat, az elöregedett tömítéseken át pedig befolyik a víz, ami károkat okozhat a berendezésben. A tervezés hiányosságai miatt télen, egy nagyobb havazás alkalmával pedig le is szakadhat, hisz a hóterhelés figyelembevétele rendkívül fontos szempont a télikert kialakításakor. A minőség tehát nagyon fontos a télikerteknél is, mert egy jól megtervezett és kiváló alapanyagokból megépített télikert biztonságos és hosszú ideig szolgálja a tulajdonosai kényelmét. Emellett a minőségi télikert az ingatlan értékét is jelentősen növeli!

Ha ön is minőségi télikerttel egészítené ki otthonát, keressen bennünket elérhetőségeinken!

Télikertre vágyik? Itt az idő, hogy megterveztesse!

Nincs olyan ember, aki ne rajongana a különleges helyiségekért, így egyre több ingatlantulajdonos dönt amellett, hogy otthonához valamilyen pluszt adjon hozzá. Ha mostanában Ön is hasonlókon gondolkozik, azonban nem tudja, hogy milyen különlegesség mellett döntsön, terveztessen télikertet szakembereinkkel!

Több éves tapasztalattal rendelkezünk a télikert tervezés terén, vagyis kellően jártasak vagyunk a különböző stílusú és kialakítású helyiségek között, ennek köszönhetően olyan végeredmény születhet, amire mindig is vágyott. A télikert tervezés során szakembereink minden apró részletre odafigyelnek annak érdekében, hogy tökéletes végeredmény születhessen. A munkálatok helyszíni felméréssel kezdődnek, azután a tervek papír formájában az ügyfél elé kerülnek, és ha elfogadásra kerülnek, akkor kezdődhet el a tényleges megvalósítási folyamat.

Legyen tulajdonosa Ön is egy mesebeli világnak! Éljen a télikert tervezés lehetőségével, ehhez pedig vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal!

Egyedi télikertet szeretne?

Mindenki törekszik valamilyen szinten az egyediségre, szeretne valamivel kitűnni a tömegből, és szeretné, ha ezt a törekvést az otthona is tükrözné. Sokaknak van már télikertje, de aki még csak most gondolkodik a felépítésén, mindenképp egyedi darabot szeretne. Nos, van egy jó hírünk!

A télikert tulajdonképpen egy üvegfelületekkel és az azokat tartó szerkezettel határolt plusz helyiség, amit általában a terasz egy részére, vagy egészére építenek fel, és közvetlen kapcsolatban áll a házzal. A teraszok mérete és formája változó, illetve a megrendelők igényei is különbözőek, így gyakorlatilag nincs két egyforma télikert, mindegyik más és más, egyedi darab! Ön, mint megrendelő, eldöntheti, hogy milyen színűek legyenek a keretek, illetve milyen formája legyen a télikertnek, valamint azt is, hogy milyen típusú tetőt szeretne rá. A nyílászárókat is ön választhatja ki, így lehetnek csak bukó, vagy bukó-nyíló ablakai, eldöntheti, hogy szeretne-e a kertbe vezető ajtót, és azt is, hogy ez hagyományos ajtó legyen, vagy végtelenített harmonikaajtó!

Ha egyedi télikertet szeretne, keressen bennünket bizalommal!

Milyen szempontok alapján építtessünk télikertet?

Télikert tervezésekor nem szabad meggondolatlanul eljárnunk, rengeteg szempontot figyelembe kell vennünk a tökéletes végeredményhez. Lássuk, mire kell figyelnünk a tervezés során, hogy a télikert a része legyen lakásunknak!

Az első szempont a funkció, azaz mire szeretnénk használni télikertünket. A lakótér részeként, egész évben használható helyiséget szeretnénk, vagy csak a terasz szezont meghosszabbító üvegházként használnánk? Szeretnénk hasznosítani a napenergiát, vagy csak növényeinket tárolnánk itt a téli időszakban? A funkció meghatározza a tájolást, a szellőztetés, az árnyékolás, a világítás és fűtés kiépítését is! Egy déli tájolású télikert télen is jelentős mennyiségű hőt termel, vagyis kedvezően hat az energiafelhasználásra. A legnagyobb veszélyt a hó súlya jelenti, ezért minden télikertet a hóterhelés figyelembevételével kell megtervezni. Ne feledkezzünk meg a ház formájáról és stílusáról sem, hiszen minden házhoz más és más télikert illik!

Ha Ön is szeretné kihasználni a télikert előnyeit, forduljon hozzánk bizalommal!

A télikert és a művészetek

A télikert egy nagyon esztétikus, ugyanakkor hasznos építmény, ami sok szempontból előnyös is. A télikert készítése nem csak azoknak ajánlott, akik télen is szeretnék kihasználni a teraszukat, igyekeznek a növényeiknek ideális környezetet biztosítani a hideg hónapokban is!

A télikert tervezése és gyártása azoknak is előnyös, akik például valamilyen kreatív, művészeti tevékenységet folytatnak. Ha valaki képzőművészetekkel foglalkozik, de nincs loft lakása vagy külön műterme, egy tágas, napfénnyel teli helyiség – mint amilyen a télikert – ideális megoldás! Télen, amikor egyébként is kevesebb a napfény, rövidebbek a nappalok, minden lehetőséget meg kell ragadni a természetes fényben történő alkotáshoz. Nemcsak a festők, szobrászok vagy grafikusok telepedhetnek le ilyenkor egy télikertbe, de azok is, akik mondjuk írással, zeneszerzéssel, alkotással foglalkoznak! A csendes, harmonikus, zöld környezet inspiráló hatással van a kreatív alkotói folyamatokra!

Szeretne télikertet készíttetni? Keressen minket bizalommal és vegye igénybe nívós szolgáltatásainkat!

Télikert trendek napjainkban

Európa számos országában igazi hagyománya van a télikert készítésnek, hiszen rendkívül praktikus, sokoldalú helyiség, használható pihenésre, miközben remek teret ad a növények tárolására is. Ahogy a lakberendezésben, úgy a télikertek esetében is számos stílus közül válogathatnak a megrendelők. Korunk télikert trendéjre főként a modern megoldások, formák jellemzők, emellett pedig még mindig hódít a klasszikus stílus is!

A modern stílusú télikerteket értelemszerűen olyan házakhoz tervezik, amelyek szintén e trend szerint épültek, hiszen rendkívül előnytelenül mutatna egy minimalista stílusú épület mellett egy klasszikus felépítésű télikert.

Akik viszont a régi korok irányzataiért rajong, azok számára előnyös választás a viktoriánus ihletésű télikert. Ha ezt a trendet választaná, ne feledkezzen meg a vintage stílusú kiegészítők beszerzéséről, ugyanis ezek a tárgyak is hozzájárulnak a korhű hangulathoz!

Válassza ki az Önnek tetsző stílust, valósítsa meg segítségünkkel álmai télikertjét!

A természetes életmód és a télikert

Télikert és természetes életmód.
Egészséges táplálkozás a télikertben.

A zöldség és gyümölcs szerepe a táplálkozásban

A télikertépítés és teraszbeépítés fontosságáról nem lehet eleget olvasni. Nem csak egy plusz szobát kapunk növényeink vagy kedvenc háziállataink számára, de egy olyan kis oázis a téli hónapokban, ahol az egészséges, természetes életmód segítségével tarthatjuk fenn egészségünket. A Budapest területén élőknek különösen nagy szükségük van a természet közelségére.

Miért fontos a télikert?

A télikert kialakításának köszönhetően a lehető legtöbb napfényt engedi be, és tárolja annak melegét.

Az állatok és az emberek is közvetve vagy közvetlenül a napfény hatására fejlődő növények energiáját hasznosítják.

Mivel az emberi szervezet csak keveset tud hasznosítani a közvetlen napsugárzásból, ezért szükségletünket a természetgyógyászok szóhasználata szerinti „napfényakkumulátorokból”, a gyümölcsökből és magokból kell fedezni.

A téli hónapokban, amikor kevés a napsütéses órák száma, a télikertben eltöltött idő gyógyhatással van a szervezetre (testre és lélekre egyaránt). A téli hónapokban a friss gyümölcs beszerzése is probléma, ezért a télikertben nevelt gyümölcsök értéke is megsokszorozódik.

A természetes életmódhoz hozzátartozik a helyes étrend megválasztása. Az állati eredetű ételekben – állítják a természetgyógyászok – kevés a napfény által termelt energia, ezért már akkor is jelentős változást tapasztalhatunk, ha gyakrabban eszünk gyümölcsöt és zöldséget. A természetgyógyászat által hirdetett elvek követői szerint

a rossz táplálkozás okozta, helytelen életmódból adódó betegségeket a legmagasabb fényértékű táplálékokkal való táplálkozás gyógyítja meg.

A télikert az egészség forrása

A téli hónapokban a télikertben lehetünk a legtöbbet napfényben, és nem kell félnünk a kinti hideg hatásaitól. A beépített teraszon termelt zöldségek és gyümölcsök megerősítik és gyógyítják szervezetünket, A kertészkedéssel eltöltött idő is jótékony hatású.

A télikert egy komplex gyógy-paradicsom, egy egészségoázis a leghidegebb napokban is, főleg ha Budapesten épül.

Miért kell a télikertben növényeket termeszteni?

A természetgyógyászok által magas napfényértékűnek tekintett táplálékok a szabadban, a napsugaraknak kitett, természetben létrejött érett gyümölcsök, a zöld növények és a szabad földön érett gabonafélék. A jelenlegi elkészítési, tárolási módok, a sütés, főzés, fagyasztás, pasztörizálás, konzerválás azonban degenerálják, többnyire meg is semmisítik ezeket az ajándékokat, vagyis értéktelenné teszik táplálékainkat. A természetes életmód elsősorban az organikus sók és élő szervezetekhez kapcsolódó enzimeket pótolja, melyek általában a hőkezelés során tűnnek el. A télikertben termelt friss zöldség és gyümölcs természetes módon pótolja a szükséges tápanyagokat, vitaminokat.

A természetes életmód és a télikert részletei…