Falburkolatok télikertben és beépített teraszon

Időtálló és dekoratív burkolat, festés helyett is

Falburkolat dekoratív vakolat
Textúrák dekoratív falburkolatokhoz

A télikertépítés alapvetően a műanyag konstrukciók megtervezéséről, legyártásáról és beépítéséről szól. Az igazán szép konstrukciókat jó minőségű nyílászárók, ajtók és ablakok alkalmazásával tudjuk elérni. Sokat írtunk már arról, hogy milyen fontos a telek és a kert elrendezése ahhoz, hogy a télikert vagy a beépített terasz megfelelő módon érvényesüljön, és megteremtse a megfelelő kapcsolatot az épület belső tere és a kerti világ között. Nem kevésbé fontos kérdés az sem, hogy milyen módon burkoljuk a télikert padlóját és falfelületeit. A padlóburkolásról és a különböző ragasztható falburkolatokra a későbbiek során még kitérünk, most következzék néhány gondolat a vakolatszerű falburkolatokról.

Vakolat és nemes vakolat a XXI. században

Az új technikák és technológiák megjelenésének köszönhetően létrehozhatunk olyan „felkent” falburkolatot is, melynek nem árt a nedvesség, a pára, egyéb behatások. Természetesen a műanyag vagy fa lambéria, esetleg a kőburkolat sajátos hangulatát nem tudja visszaadni más anyag, de felhordhatunk olyan, különleges textúrával rendelkező nemes vakolatot is, mely teljes mértékben mosható, így a télikertben kertészkedés közben sem tehetünk nagy kárt.

A nemes vakolat, vagy akril vakolat többféle textúrában kapható. Nevével ellentétben nem a téglafalra kell felhordani. A téglafalra cement, homok és mész keverékéből egy durva (alap) vakolatot kell felhordani, erre jön egy alapozó réteg, mely segíti a díszvakolat tapadását. A felső réteg pedig a különleges elasztikus vakolat.

A dörzsölt vagy kapart hatás elérése érdekében 3 mm-es szemcseméretű akril vakolat a legmegfelelőbb. Ezt kétféle kiszerelésben vásárolhatjuk meg. A legegyszerűbb a vödrös, előre bekevert változat kezelése, hiszen ezt használatra kész állapotban vásárolhatjuk meg a boltban. A kívánt szín pigmenteket a megfelelő arányban hozzákeverik egy rázópados technika segítségével, mely jobb színhatást nyújt, mint az otthoni „mixeres” keverés.

A bonyolultabb, de mindenképpen olcsóbb változat, ha por alakban vásároljuk meg a vakolatot, és saját kezűleg keverjük össze a szükséges mennyiségű vízzel és szín pigmenttel. Ennek az eljárásnak a hátránya, hogy csak tapasztalt szakember tudja a megfelelő állagú és színárnyalatú anyagot kikeverni.

vakolat akril dörzsölt nemes vakolat
Dörzsölt textúrájú nemes vakolat

A vakolat állaga nagyon fontos szempont, hiszen a dörzsölt vagy kapart hatás érdekében a felhordás után egy műanyag simítóval kell a textúrát kihozni belőle. Ha túl híg vagy túl sűrű a keverék, a fal textúrája nem éri majd el a kívánt hatást.

Dörzsölt, kent, keresztmintás vagy kapart hatás?

A télikert belső falának falburkolati textúrájának kialakítása természetesen mindenkinek a saját ízlésétől függ. Az akril vakolatok előnye, hogy hő, víz és fagyállóak is lehetnek, szükség szerint. A fal mintája vagy textúrája a megrendelő igényeihez igazodhat. A nagy, tehát 3 mm szemcseméretű kapart vagy dörzsölt dekor vakolat mellett alkalmazzák a 1 és 2 mm-es szemcseméretet is, ezek textúrájával a mintatermekben ismerkedhetünk meg.

Rongy nemes fal vakolat télikert
Ronggyal készített textúrájú nemes vakolat

Érdekes hatást érhetünk el, ha szemcse nélküli vakolatot hordunk fel a falfelületre, és nedves szivaccsal, szivacshengerrel vagy egyszerű vizes ronggyal adunk neki textúrát, mintát.

Ne feledjük el, a dekoratív, nemes vakolat formájának csak a képzelet és a mester szaktudása szab határt.

Falburkolatok télikertben és beépített teraszon részletei…

Citrom nevelése a télikertben

Termesszünk, neveljünk, szaporítsunk otthon citromot

Citrom fa termesztés - télikert, terasz
Citromfa a télikertben

Történészek és régészek kutatásai szerint már a sumér birodalomban is rendszeresen fogyasztották a citromot. Akkor még nem tudtak C-vitamin forrás mivoltáról, a rossz szellemek és a betegség elűzésére használták. Az egyiptomi kertekben is neveltek már kitrifákat, ennek latinos átirata a Citrus, ahogyan ma nevezzük.

A korai időkben gyógyszernek, illatszernek használták, héjának rágcsálását a rossz lehelet ellen művelték. A görögök perzsa alma néven emlegették, a rómaiak rettenetesen fanyar íze miatt ellenméregnek is nevezték. Indiában a máglyahalálra ítéltek citrommal a kezükben mentek a halálba, abban bízva, hogy így távol tarthatják a rossz szellemeket utolsó útjukon.

A citrom mai típusa csak később, a középkorban jelent meg Európában, a mai formájában. A limonádé mellet továbbra is használták orvosságként. Az igazi ismertséget és elterjedését az arabok szorgalmazták. Náluk tiltott az alkohol fogyasztása, ezért nagyon megörültek annak, hogy egy újféle üdítő italt találtak. Kifejezetten limonádékészítési céllal kezdték el termeszteni. Példájuk nyomán a XI. században Spanyolországban és Szicíliában is citromkerteket telepítettek.

Magyarországra feltehetően Mátyás korában érkezhettek az első citromok Olaszországból.

Télikert építés Franciaország
Francia télikert

A világhírű versailles-i kert mintájára a főúri villák télikertjei a divatnak megfelelően ettől kezdve citrom- és narancsvirágoktól illatoztak. A citromfák meghódították a Schönbrunn, Pozsony, Budavár, az Esterházyak, Grassalkovichok és az egri püspökség télikertjeit.

Érdekes, kevéssé ismert tény, hogy az 1800-as években Jezsuita szerzetesek vitték magukkal a citromot Amerikába.

A citrom szaporítása és nevelése

A citrom (Citrus limon) a rutafélék (Rutaceae) családjába tartozik, a 33 fajt magába foglaló Citrus nemzetség tagja.

Az egzotikus vidékről származó ritkaságok mellett a citromfélék családjának tagjai Magyarországon is előfordulnak. Tölgyesekben honos a Kőrislevelű ezerjó vagy erősfű (Dictamnus albus). Magyarországon a citrom szobai tartásának nyomaira már a 19. század első felében rábukkanhatunk.

A citrom alapvetően cserje, vagy kis fa. Levelei kemény tapintásúak, viaszos zöld színűek. Gyakori a nagy számban fejlődő virágok között a fejletlen termőt és bibét tartalmazó típus. A virágok erős, jellegzetes illatúak.

Gyümölcseik kezdetben zöldek, később megsárgulnak.

A citromok magvetéssel, szemzéssel, dugványozással és oltással szaporíthatóak. A magból fejlődő növények csak hosszú idő után virágoznak, és terméseik gyenge minőségűek. A magcsemetéket ezért ajánlatos szemezni vagy oltani.

A szemzéshez és oltáshoz 2-3 éves magcsemetéket használhatunk alanyként. A magokat ládában vagy cserepekben, a felső homokrétegbe 1-2 cm mélyen rakjuk, a homok alá humuszban gazdag, laza szerkezetű földréteget teszünk. A cserepeket üveglappal takarjuk le és meleg helyen tartsuk, legalkalmasabb erre a télikert vagy az üvegház.

Tavasztól nyár végéig szemezzük. A citromnak jó alanya a citrom és narancs. Jó eredésre akkor számíthatunk, ha az alany héja könnyen elválik a farésztől. A szemzésnél T vagy fordított T alakban vágjuk be és csúsztassuk az alanyba. Szorosan kössük le.

Párás félárnyékos télikertben a szemezések 2-3 hét alatt megerednek.

A citrom remekül szaporítható dugványozással, a tavaszi és nyár eleji időszakban erednek jól.

A citromfákat edényben neveljük, nyáron a szabadban tartjuk, télen a télikertben vagy beépített teraszon érzi magát a legjobban.

A citromfa terméseit a sárgulásuk megkezdésétől szedhetjük. Citrom nevelése a télikertben részletei…

Nyári teendőink a télikertben

Karbantartás, szellőztetés és árnyékolás

Árnyékolás redőny télikert
Árnyékolási technológia

Otthonunk egyik központja és dísze lehet a jól megépített és alaposan megtervezett télikert. Megannyi előnye mellett a házhoz építve jelentős energiamegtakarítást érhetünk el, az üvegházhatás elvének köszönhetően. Ennek lényege, hogy a napsugarakat beengedik az üvegfelületű ablakok és ajtók, a visszaverődő hősugarakat azonban benntartják. Ezzel télen jelentősen csökkenthetjük fűtésszámlánkat.

Az északi tájolású télikertek esetében inkább csak a hőszigetelési tényezők javulásáról beszélhetünk, míg a déli tájolásúak esetében jelentős hőtermelés is kialakulhat a nappali órákban. A télen kellemes meleg azonban a nyári napokon hőséggé alakul át, amely nem tesz jót sem a télikertben vagy beépített teraszon tartózkodók számára, sem az itt nevelt növényeknek. A déli órákban nyáron, akár 70 Celsius fok is lehet a hőmérséklet az ilyen helyiségekben, ezért a nyári hónapokban akadnak teendőink ennek kivédésére.

Mit tegyünk, hogy nyáron is kellemes legyen a télikertünk?

A nyári melegtől hatékonyan és olcsón árnyékolás segítségével tudjuk megvédeni a télikertet. Az árnyékolást technikailag kétféleképpen lehet megoldani. A külső árnyékolás hatékonyabban véd meg a túlmelegedéstől, mivel az árnyékolásra használt anyag hője kívül marad. Hátránya, hogy ki van téve az időjárás viszontagságainak, a kihúzható ponyvákat rendszeresen cserélni kell.

Ha az árnyékolást az üvegfelületek belső oldalán helyezzük el, nem kell tartanunk attól, hogy tönkremegy a konstrukció, azonban „hőpárna” jelenség lép fel. Az üvegfelület és az árnyékoló anyag között felgyűlik az üvegházhatás jelenség során keletkező meleg levegő, ami kisugározhat a helyiség levegőjébe. Ennek a „hő-légpárnának” az eltávolítása rendszeres szellőztetéssel oldható meg.

Szabályos időközönként szellőztetni kell a télikertben és beépített teraszon, ha nem megfelelő a szellőzés. A természetes szellőzés akkor alakul ki, ha a padlószinten és a plafon közelében is vannak szellőző nyílások. A padló közelében lévő nyílásokon keresztül tud beáramlani a friss hideg levegő, a feljebb találhatókon pedig távozik a meleg.

A télikertek nyílászáróinak karbantartását az ajtók és ablakok karbantartása szerint kell elvégezni – nyári teendőink közé tartozik ez is. Nyári teendőink a télikertben részletei…

A pergola több mint egy szoba a szabadban

Építsünk kerítésnek és virágállványnak is alkalmas szerkezetet

Teraszbeépítés télikert pergola
Egyszerű kivitelű kerti pergola

A teraszbeépítés és télikert mellett a pergola nyújthatja a kerti élet fesztelen és üde érzését, miközben biztosítja a lakószoba minden kényelmét. A pergola bizonyos fokig a lakás kibővítését is jelentheti, miközben jelentősen növeli otthonunk értékét és széppé is teszi azt.

A pergola jelentése magába foglalja a szél, az erős napfény és az illetéktelen betekintés elleni védelmet, jelenti továbbá a szabadtéri ülőhelyek kellemes környezetét és a futónövények állványát is. Lényegében egy fából készült szabadtéri szoba.

A pergola előnye, hogy nagyobb telkekre, és sorházhoz tartozó kisebb kertbe egyaránt kiválóan megfelel. A nagyobb telken egy széltől és éles napsugárzástól védett ülőhelyet építünk a szabadban, a sorházban pedig kíváncsi pillantásoktól védhetjük meg otthonunkat. A kíváncsi tekintetek elzárására akkor is szükség lehet, ha egyébként jó viszonyt ápolunk szomszédjainkkal. A pergola egy gyönyörű, virágokkal befuttatott faalkotás, ezért a szomszédok sem haragszanak meg, ha ilyet építünk a kerítés mellé.

Ha saját kezűleg készítenénk pergolát

Pergola kert téli teraszbeépítés
Íves tartószerkezetű pergola a kertben

A tervezéskor alaposan végig kell gondolni, hogy mit hova építünk vagy gyártatunk, hiszen évtizedekig tartó megoldást szeretnénk. Ha impregnálatlan fát szeretnénk használni, mindenképpen célszerű betonba ágyazni azt, vagy beton talapzatot önteni az építés előtt.

Tudnivaló, hogy a kezeletlen, földbe ásott fa, a földdel és levegővel találkozás határán, már öt-hét év alatt elkorhadhat. Ezt megakadályozhatjuk egyszerű házi módszerrel is: a gerenda alját tűzön üszkösítjük, majd fóliába csavarjuk. Természetesen elegánsabb módszer a betonba ágyazás.

Az impregnált gerendák földbe süllyesztésekor érdemes nagyobb átmérőjű lyukat ásni, és a gerenda körüli rést, vízelvezetési célból, kaviccsal kitölteni.

A pergolához szükséges gerendák keresztmetszete 94 x 94 mm, hosszuk 3 méter. A kötőelemek: gerendarögzítő, keresztléc-rögzítő, átlós összekötő. Ezek segítségével mindenki a kívánt méretben építheti meg kerti pergoláját.

A pergola összeállítása

A pergola saját kezű összeállítása nem túl bonyolult folyamat. A szükséges mennyiségű gerenda földbe süllyesztése után, hosszanti irányban felrögzítünk két hosszanti gerendát, a korábban említett módon összekötve őket, ha a pergola hossza meghaladja a 3 métert. Ezután 60 centiméterenként felhelyezzük a keresztléceket. A gerendákat és a léceket kapcsokkal, sarokrögzítő elemekkel kapcsolhatjuk össze. Érdemes a rögzítési pontokra szilikon ragasztót is kenni.

Ne feledjük el: a gondosan impregnált, télikertgyártótól rendelt faanyag a záloga a pergola hosszú életének. A pergola több mint egy szoba a szabadban részletei…

Medence fedése, beépítése

A télikertépítő a medencéjéről is gondoskodik

Medencefedés tető télikert oázis
Medence a fedett télikertben.

A fedett medence előnyeiről nem kell meggyőznünk azokat, akik rendelkeznek már ilyennel. A nyári melegben a kerti medence kellemes hely a hűsölésre, de némi anyagi ráfordítással egész évben használható épületet kapunk. A medence befedése különösen javallott akkor, ha az udvaron vagy a környéken fákat is telepítettek, mivel a lehulló levelek jelentősen rontják a víz minőségét a leggondosabb medencetisztítás mellett is.

A télikertgyártók által ajánlott medencefedési megoldások alkalmasak arra, hogy megvédjék a vizet a levelektől, esőtől, jégesőtől és hótól, ugyanakkor áteresztik a napfényt, így nincs szükség vízmelegítők beépítésére.

Az építők és gyártók alapvetően két fő medencefedési konstrukciót ajánlanak:

  • Nyitott medencetető
  • Zárt medencebeépítés, pavilonos megoldással.
Medence fedés beépítés tető
Nyitott rendszerű medencefedés

Az egyszerű, nyitott medencefedés lényege, hogy egy fémkonstrukcióra erősített polikarbonát lappal vagy üvegtetővel fedjük be a kerti medencét. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy megvédjük és tisztán tartsuk a vizet, emellett korlátozott mértékben a nyári rossz időben is használható marad. A tetőkonstrukció állhat a kertben szabadon, vagy rögzíthetjük a ház oldalához is, szükség esetén az egyik oldalát leereszthetik a terasz aljzatáig, hogy a kíváncsi szemek elől és a széltől védett területet kapjunk.

Zárt, pavilonos medencebeépítés

Ez a megoldás nem pusztán egy fajtája a medence befedésének, ennek az építési módnak köszönhetően medencénk egész évben használható lesz, és kapunk egy új helyiséget is, egy kiváló télikertet. Bizonyos esetekben az így elkészült zárt medencetérben trópusi növényeket nevelhetünk, hiszen egész évben meleg és párás levegőjű télikert i lehet az, amit a beépített medence ad.

Zárt medence fedés télikert tető
Méretnek és formának csak a pénztárca szab határt.

A zárt pavilonos megoldás történhet polikarbonát lapokkal, és az esztétikusabb műanyag nyílászárók segítségével is. Meglehetősen impozáns látványt nyújt az üvegfalú, zöld növényekkel díszített építmény a téli, havas kertben.

A medencefedés, beépítés formái a funkciótól és elhelyezéstől függően többfélék lehetnek:

  • Boltíves
  • Egy irányba döntött
  • Nyeregtetős kialakítású.

A medencefedés és beépítés lépései:

  1. Igények felmérése
  2. Tervek elkészítése
  3. Anyagok kiválasztása
  4. Egyéb rendszerek legyártása, beépítése
  5. Kivitelezési munkák
  6. Minőség garantálása

Medence fedése, beépítése részletei…

Fűtés és szellőzés a szobanövények nevelésében

Miért a télikert a megfelelő dísznövényeink számára?

Télikert terasz beépített növény fűtés
Növények a télikerben, beépített teraszon.

A növények fejlődéséhez megfelelő hőmérsékletre van szükség, mely nem feltétlenül egyezik meg az ember számára komfortosnak tartott értékekkel. A mérsékelt égövi növények a hőingadozást jól elviselik, sőt a nappali és éjszakai változásokat igénylik is. A lakásban tartott növények azonban többnyire trópusiak, melyek fokozottan érzékenyek. A hőingadozás megváltoztathatja a növények anyagcsere-folyamatát, mely károsan hathat fejlődésükre, gátolhatja légzésüket.

A hőmérsékleti igényük szerint a következő növénytípusokat különböztetjük meg (télen igényelt hőmérséklet):

  • hidegházi 8-12 Celsius fok
  • mérsékeltházi 12-18 Celsius fok
  • melegházi 18-22 Celsius fok.

A nyári hónapokban a növények által elviselt vagy igényelt hőmérséklet sokkal magasabb, 30-35 Celsius fok is lehet. A téli hónapokban a megfelelő hőmérsékletet fűtéssel oldjuk meg, amelyet természetesen az ott élő emberek igényeihez igazítunk. A dísznövények számára éppen ezért kellemes környezet biztosítható a lakástól részben elkülönülő télikertben.

A növények számára fontos az ablak közelsége, hogy fejlődésükhöz elengedhetetlen napfényhez hozzájuthassanak. A szobákban a radiátorokat a megfelelő cirkuláció miatt az ablakok alá szerelik, így erősen behatárolt, hogy az ablakpárkányokon milyen dísznövényeket nevelhetünk. A télikertek azonban sajátos kialakításuk miatt tökéletesen megfelelnek mindenféle szoba- és dísznövény nevelésére.

A növényeknek szükségük van a friss levegőre. A télikerteket nyáron egész nap nyitott teraszként is használhatjuk, ezért a friss levegővel nem lehet probléma. Egyébként a szobanövények esetében télen a déli órákban jó szellőztetni, nyáron pedig a reggeli órák a legalkalmasabbak erre. Fűtés és szellőzés a szobanövények nevelésében részletei…

Műanyag nyílászárók (ajtó-ablak) karbantartása

Hogyan olajozzuk a vákuumablakot?

ajtó ablak tisztítás, olajozás, karbantartás
Műanyag nyílászáró karbantartása.

A télikert építése és gyártása során kiváló minőségű műanyag nyílászárókat alkalmaz a tervező cég. A felhasznált, jó minőségű anyagoknak köszönhetően az ajtók és ablakok élettartama kiemelkedően magas, ettől függetlenül szükség van a rendszeres karbantartásra, hogy a lehető legtovább élvezhessük a télikert, beépített terasz vagy a fedett medence (kerti welness) kényelmét.

Tipp, tanács: amennyiben már rendelkezik új típusú nyílászárókkal és nagyobb átépítésbe kezd, vagy porral járó felújítást végez:

  •  a munka idejére nyissa az ablakokat minimumra
  • a munkák végeztével hívjon szakembert, aki az ablakszárnyakat leveszi helyükről, majd megtisztítja és beolajozza azokat.

A nyílászárók műanyag profiljának ápolása

Ne használjon agresszív (klórt vagy alkoholt tartalmazó), aktív oldószereket tartalmazó kémiai tisztítószereket. Bár első ránézésre úgy tűnhet, hogy az erős tisztítószerek jó munkát végeznek a műanyag felületen, bizonyos idő elteltével a kémiai reakciók hatására elszíneződik és törékenyebbé válik a műanyag profil. Használjon enyhe szappanos vizet vagy gyenge zsíroldó mosogatószert, esetleg speciálisan műanyag ablakok tisztítására ajánlott szereket. Csak puha rongyot vagy szivacsot használjon, ne mossa a műanyag profilt a szivacs dörzsölős oldalával.

Az üveg tisztítása

A műanyag nyílászárók esetében hagyományos módon tisztíthatjuk az ablaküveget. Arra vigyázzunk, hogy az üvegtisztításhoz használt alkoholos, ecetes vagy egyéb szer ne folyjék le az ablak műanyag és gumi részeire.

Fém alkatrészek karbantartása

A műanyag ajtók és ablakok fém vasalatait rendszeres időközönként, évente legalább egyszer olajozni kell. A mozgó alkatrészeket érdemes megfelelő zsírral bekenni, hogy könnyen járjanak. A legtöbb ablakprofil vasrészén találunk egy matricát, mely figyelmeztet minket az olajozás ajánlott gyakoriságára. A matricákon általában feltüntetik az olajozás és a zsírozás helyeit is.

ajtó ablak zsírozás, olajozás
Műanyag ablak olajozása, zsírozása.

Ne használjon kátránytartalmú olajozó anyagot.

A hagyományos gépolaj, varrógépolaj biztosan megfelel, ha nem akarunk speciális olajozókészletet vásárolni.

Gumitömítések ápolása

Legalább évente kétszer, ősszel és tavasszal töröljük át nedves, puha ronggyal vagy szivaccsal a gumitömítéseket, ezután kenjük be őket szilikon gumiápolóval. Ha nem tudjuk, hogy milyen szilikon ápolószert vásároljunk, megfelel az autók ajtajának tömítéséhez kínált szilikon gumiápoló szer is.

Vízelvezető nyílások tisztítása

Az ablakok műanyag keretprofiljának alsó részében vízelvezető nyílások találhatóak. Ezek úgy válnak láthatóvá, ha kinyitjuk az ablakszárnyat. Feladatuk – nevüknek megfelelően – a kondenzátum-csapadék és egyéb nedvesség elvezetése. Időről-időre ellenőrizzük, hogy nincsenek-e eltömődve, szükség esetén tisztítsuk ki.

A télikertek, teraszok és egyéb helyiségek műanyag nyílászáróinak karbantartását végezhetjük saját kezűleg, de felkérhetünk erre a munkára speciális, profi szakembereket. A lelkiismeretes és rendszeres karbantartásnak köszönhetően olcsóbb lehet a fűtésszámlánk, és sokáig szolgálnak majd minket ajtóink és ablakaink. Műanyag nyílászárók (ajtó-ablak) karbantartása részletei…

Medencefedés mint télikertépítés

Welness egész évben a kertben

Télikert medence fedés építés
Medence és jakuzzi a télikertben.

Az egyik legpihentetőbb szórakozás, a fürdőzés a medencében, az otthoni Welness. Otthonunk, házunk és kertünk büszkesége lehet egy jól megépített medence. Ha vesszük a fáradtságot, időt és energiát, hogy egy professzionális medencét építsünk, szeretnénk azt lehetőség szerint egész évben élvezni.

A ház belső tereiben létesített medencének, illetve Welness szobának a hatalmas költségek mellett sok egyéb hátránya is van. A medence tisztítására használt vegyszerek illatát nehéz úgy elszeparálni, hogy ne jusson belőle a nappaliba, hálószobába, esetleg a konyhába is. A másik jelentős probléma a medencével járó magas páratartalom, amitől meg kell óvnunk lakóházunk falait.

Jó megoldásnak tűnik tehát a kertben létesített, épített medence.

A kerti medencéknek több változata is van:

  • fémvázas vagy puha-falú felállított medencék
  • Kész medencék: poliészter, kerámia, polipropilén
  • csempés beton medencék
  • zsaluköves fóliás medencék.

Ahhoz, hogy télen is használhassuk a medencét, medencefűtő berendezést, rendszert kell kiépítenünk, amely természetesen jó, ha fedett helyen található. Egyértelmű, hogy a medence keringtető és tisztító szivattyú is könnyebben karbantartható akkor, ha zárt, illetve fedett helyen van. Nem utolsósorban télen akkor tudjuk kényelmesen használni a kerti medencénket, esetleg dzsakuzinkat, ha azt fűtött helyen létesítettük.

A kerti medence építésével és befedésével egyszersmind télikert berendezésére kiválóan alkalmas helyet nyerünk.

A kert közepén épített üvegfalú télikertwelness az egész család számára örömöt okozhat az év minden szakában. Ez a konstrukció lényegesen megkönnyíti a medencének és tartozékainak tisztán tartását és karbantartását, csökkenti a medence fűtésére szánt költségeket is. Lehetőség van levehető oldalfalú épület létesítésére is, melynek köszönhetően nyáron a medence a szabadba kerül, mégis meg van óvva az esőtől, túlzott napsütéstől és a falevelektől.

A télikerti medencével megspórolható a költséges páramentesítő berendezések beszerzése és beszerelése, télen a zord időben egy kis mediterrán oázisban tölthetjük a szabadidőnket – a saját kertünkben. Medencefedés mint télikertépítés részletei…

Teraszépítés vagy beépítés?

Télikertet és teraszt is terveztethetünk otthonunkba

teraszbeépítés télikert tervezés
Egy félig nyitott beépített terasz.

A teraszbeépítés vagy teraszépítés fontos része a tervezés. A körültekintő szakemberek a pénztárcánknak is megfelelő, de igényeinket kielégítő és a hely adottságait kihasználó megoldásokat ajánlanak. A teraszbeépítés első lépése az igények felmérése. Teraszépítés vagy beépítés? részletei…

Gyárthatunk okos télikertet?

Az okos télikert tervezéséhez és építéséhez minden technológia készen áll

okosablak, smartablak a télikert építésnél.
Okosablakkal „játszhatunk” a télikertben

A kertek és télikertek önfenntarthatósága és összhangja a természettel fontos szempont a környezettudatos emberek számára. Ha a télikertet konyhakertként is szeretnénk használni, figyelembe kell venni azt, hogy nem csak a globális felmelegedés van hatással a kertünkre, de télikertünk és annak növényei is hatással vannak a természetre.

Az okoskertek, okos télikertek kialakításának egyik pillére a permakultúra, azaz a „permanent agriculture”, ami azt jelenti, hogy kertünket és az azt kiszolgáló rendszereket úgy alakítjuk ki, ahogyan a természetben is találhatóak, tehát gyakorlatilag lemásoljuk a természetet, ami által a kert önfenntartó és energia-hatékony lesz. Ahogyan az Origo cikkében is olvashatjuk, az okos és önfenntartó kertek lényege, hogy a társadalom eltávolodjon, és minél kevésbé függjön az ipari rendszerektől.

Férgekre szükség van

Meglepően hangzik, de az önfenntartó kertek fontos lakói a férgek és a földigiliszták, hiszen ezek gondoskodnak arról, hogy a föld mindig jó minőségű legyen. Az okoskert lényege, hogy zárt-láncú és önfenntartó rendszerben termelődnek meg a mindennapi élelmiszerek, melyben állatok, növények és mikroorganizmusok élnek és működnek együtt.

Az okos télikert, mint technológia

A természetbarát és környezettudatos kert jelentés mellett, az okoskert és okos télikert fogalmak, mint technológiai kifejezések is értelmezhetőek. Az okosóra, okostelefon, okosmérleg stb. már életünk szerves részévé váltak, miért ne tervezhetnénk és építhetnénk okos télikertet? A télikertgyártás a nyílászárók elkészítésén múlik, az ajtók és ablakok minőségétől függ, hogy mennyire lesz hatékony a kialakított plusz szobánk. Az okostélikert is az okos nyílászárókkal kezdődik, az okosablakok tervezésével és legyártásával.

Okosablak

Az okos kütyük között már régen megjelent az okosabalak, az automatikusan sötétedő üveg. Van már Wifis, ablakra ragasztható sötétítőmatrica is, de ennél komolyabb eszközt is beszerezhetünk  télikertünk számára. Az okosablak „okos” része természetesen az okosüveg, mely a látható fény áteresztését tudja szabályozni, vagy pedig a hősugarakat szűri ki a kívánt mértékben.

A legújabb okosüveg lényege, hogy két részre választja a fénysugarakat és az ablak egyik része a látható fényt képes szabályozni, míg az ablaküveg belső része az infravörös hősugárzást képes kiszűrni. Ez annyit jelent, hogy beállíthatjuk úgy is, hogy télikertünk ablakai csak a fényt engedjék át és közben ne emelkedjen a beépített terasz hőmérséklete.

Az ilyen okosablak megoldások kombinálhatóak digitális kijelzők beépítésével, ekkor az időjárás előrejelzést vagy a legfrissebb híreket tudjuk leolvasni télikertünk nyílászáróiról.

Az „okos” megoldások egyelőre meglehetősen drágák, de a profi télikertgyártó és építő cégek ezen megoldások nélkül is, professzionális nyílászárók beszerelésével elérik, hogy otthonos és komfortos környezetben tudjon pihenni otthonában.

A Samsung okosablaka:

Gyárthatunk okos télikertet? részletei…